Európai Játékok: eldőlt, hol rendezik a 2019-es versenyt

Vágólapra másolva!
2016.10.21. 13:39
Az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) közgyűlésének pénteki döntése alapján Minszk lesz a házigazdája 2019-ben a második alkalommal sorra kerülő Európai Játékoknak.

A Minszkben megtartott szavazáson a fehérorosz fővárosnak nem volt ellenfele, s bár a Dán Olimpiai Bizottság azt javasolta, hogy az esemény bizonytalan pénzügyi háttere miatt halasszák el a voksolást, az 50 európai nemzeti ötkarikás testület képviselőinek többsége megszavazta a helyszínt.

„Számíthatnak Fehéroroszországra” – jelentette ki a pénteki közgyűlésen Aljakszandr Lukasenka fehérorosz köztársasági elnök. Az EOB 2015 májusában Hollandiának adta a II. Európai Játékok rendezési jogát, ám a németalföldiek pénzügyi okokra hivatkozva visszaléptek a rendezéstől.

Az első Európai Játékokat tavaly Bakiban rendezték, ott 49 ország több mint 6000 sportolója vett részt, Magyarországot 196 versenyző képviselte.

Tavaly szeptemberben az EOB 500 millió dollárban maximalizálta a jövőben sorra kerülő Európai Játékok költségvetését, miután az azerbajdzsáni esemény büdzséje több mint 900 millió dollár volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik