BÁLINT MÁTYÁS
BÁLINT MÁTYÁS
2017.03.02 14:45 Frissítve: 2017.03.02 14:51

Esélyünk sem volt. Mármint nem a 2024-es olimpia megrendezésére...

Az van ezzel az olimpiarendezéssel, hogy esélyünk sem volt. Mármint nem magára a 2024-es esemény megrendezésére, mert azt nem tudhatjuk. Az volt a kiindulástól reménytelen, hogy egy Budapest/München/Krakkó/Boston osztályú város békében, szabadon és egyetértésben pályázhasson egyáltalán. Mert így működik a rendszer. Így működik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Csakhogy Münchentől Bostonig, Graubündentől Budapestig egyre jobban kilóg az ötkarikás lóláb (Fotó: Pixabay/InspiredImages)

 

Eltelt egy hét, amióta tudjuk, hogy Budapest nem rendez olimpiát 2024-ben, szerdán pedig a hivatalos döntés is megszületett a pályázatunk visszavonásáról, és ezzel végleg leszállunk a döglött lóról.

Ez van.

 
 A Fővárosi Közgyűlés visszavonta a budapesti pályázatot

Mostanra mindenki elsiratta az álmát, vagy kijózanodott az ünneplésből, kikeseregte vagy kiörömködte magát a saját politikai érdekei és/vagy meggyőződése szerint, őszinte érzelmek vagy számító haszonlesés által vezérelve. A Duna folyik tovább, a villamos is jár a körúton, a 2024-es játékokat meg bekönyveljük a többi mellé, amelyeket majdnem megrendeztünk. És túl a zsigeri indulatokon meg a párt- és mozgalmi politikán elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy tényleg a szokásos magyar átok és a széthúzás torpedózta-e meg a Budapest 2024 gyorsnaszádot, vagy eleve nem volt több esélye, mint a Hapci átkelőhajónak a skagerraki ütközetben?

Egyvalami gyanús.

Vajon az utóbbi években olimpiai népszavazásig jutó München, Graubünden svájci kanton (kétszer), Krakkó, Boston és Hamburg is tele van széthúzó magyarokkal? És a kandidálásból szeptemberben kiforduló Róma? Az egész balhét idejében lefújó Toronto? Nem lehet, hogy ha bármilyen ügy mellé jószerével sehol a világon nem sikerül legalább hozzávetőleges egységben odaállítani az embereket, akkor magával az üggyel van a baj?

Pedig jaj, az olimpia… Az egy csoda! Tényleg az: semmihez sem fogható élmény, kívánom, élje át legalább egyszer versenyző, edző, szurkoló, mindenki! Csak próbáljon közben nem gondolni arra, hogy miközben a lelkét áthatja a nemzeti büszkeség, az emberfeletti sportteljesítmények iránti csodálat és a felemelő pillanatok eufóriája, egy fogaskerékké változott a mindezekkel a nemes érzésekkel működtetett pénztermelő gépezetben, amelybe az aktuális olimpiát rendező ország önti az üzemanyagot – ha beledöglik is.

Az olimpiatörténet sosem volt mentes a morálisan megkérdőjelezhető momentumoktól (lásd keretes írásunkat), de ahogy a játékok egyre népszerűbbek és nagyobb szabásúak lettek, úgy jelentek meg körülöttük az óriáscégek képviselői, meg az őket először az olimpia érdekében, aztán egyre inkább a saját érdekükben kiszolgálók. Ők együtt a cinikusan elnevezett „olimpiai család", az öltönyös emberek, akik a fekete luxusautókban szelik a számukra elkülönített sávot a rendező városok utcáin az ötcsillagos szálloda és az olimpiai stadion VIP-szekciója között. A világ egyik legismertebb és legnépszerűbb márkanevét hagyták nekik örökül az elődeik, ennek számtalan előnyével a formális és informális hatalomtól az utazásokon át a drága ajándékokig, és ezeket a lehetőségeket sokan közülük nem is hagyják kihasználatlanul.

Úgyhogy az olimpiarendezés mostanra úgy néz ki, hogy aki a presztízsért, az élményért, a nehezen vagy épp nagyon is könnyen forintosítható előnyökért vagy szimplán egy százhúsz éves álom megvalósításáért megrendezi az olimpiát, az kénytelen emberfeletti méretű költségekbe verni magát. Eközben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem fektet be túl sokat, és nem is kockáztat, hiszen a rendezésért a pályázó város viseli a felelősséget. A szervezet ellenben hatalmas összegekért értékesíti a más által rendezett olimpiával kapcsolatos, vaskézzel őrzött közvetítési és reklámjogokat, majd a játékok végeztével leválik a gazdatestről, kerékpárstadion alakú sebhelyet hagyva maga után.

Márpedig stadionnak lennie kell, a tévétársaságok és a világcégek ugyanis látványos, nagyszabású olimpiát akarnak a pénzükért, és ezt jól tudják azok is, akik a rendezésről döntenek – így a gigantománia lett a normális. A költségek alábecsülése az első olimpiai versenyszám, mert a legszebb, legreálisabb, legáramvonalasabb pályázatnál is nagyobb az esélye annak, amelyik a legcsillogóbb ígéreteket képes prezentálni, látszólag olcsón – mindenki tudja, hogy ha végül meg is drágul minden, élesben úgyis megoldódik valahogy a pénzhiány, hiszen egy olimpia nem maradhat el.

Csakhogy Münchentől Bostonig, Graubündentől Budapestig egyre jobban kilóg az ötkarikás lóláb, és bár a NOB elvileg könnyített a rendező városok terhein, az Agenda 2020 program valójában minden feltételezett jó szándéka mellett sem sokkal több, mint egy ajánlásokat és lehetőségeket tartalmazó fügefalevél, amely eltakarja a nagyobb, strukturális problémákat. És ahogy mindezek miatt egyre gyakoribbak a kételyek, hangosabbak a tiltakozások, elterjedtebbek a népszavazási kezdeményezések, úgy lesz egyre nehezebb egyszerűen csak akarni, megpályázni, elnyerni és aztán megrendezni ezt az amúgy csodálatos eseményt.

Bizony – ahhoz, hogy őszinte lelkesedéssel és nemzeti egységben neki lehessen futni az olimpiarendezésnek (nem csak Magyarországon, bárhol), magának az olimpiának kell megváltoznia. Azon – a feltételeken, a körülményeken, a korrupción, a megalománián – meg csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tud változtatni, és most, hogy Lausanne-ban hiába pörgetik körbe ezredszer is a földgömböt, mert nem találnak jelentkezőt, talán van is erre esély.

Mondjuk, egyelőre nincs ok az optimizmusra. A magyar visszalépés első híre után a NOB három nap múlva adott először életjelet magáról, lefegyverző farkasvakságról/képmutatásról árulkodó közleményében kiemelve, hogy „a budapesti pályázat demonstrálta, hogy a kisebb városok és országok is képesek fenntartható és gazdaságos módon olimpiát rendezni" – mindezt éppen akkor, amikor kiderült, hogy az utolsó, még versenyben lévő kisebb város és ország sem fog fenntartható és gazdaságos módon olimpiát rendezni 2024-ben.

Hát itt tartunk – az olimpiarendezés jelenlegi formájában nem nekünk való, és sovány vigasz, hogy másnak sem nagyon. Csak abban bízhatunk, hogy valaha meglátják a fától az erdőt a NOB-nál, és a helyes pályára állítják a most nagyon rossz irányba tartó ötkarikás vonatot – akkor majd ne felejtsünk el ismét bekopogni hozzájuk. Mert egy valóban fenntartható és valóban gazdaságos olimpiát Budapest igazán klasszul meg tudna rendezni. Ez azonban egyelőre tényleg csak álom – és nem miattunk.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.12.15 23:46:31

Egyéb egyéni DLUSZTUS IMRE

NS-VÉLEMÉNY. Ezért sem helyes, hogy a labdarúgókat harcra buzdítják a lelátóról, mert ez a kívülről érkező késztetés csupán a szabálytalanságok számát növeli, gyakran egészen az elviselhetetlenségig.

2017.12.14 05:18:37

Egyéb egyéni M. D.

A 2018-as világbajnokságon véget ér egy korszak • Ki állíthatja meg Van Gerwent?

2017.12.13 23:50:32

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

NS-VÉLEMÉNY. A sérült sportolók sok esetben hajlamosak hinni a sorsszerűségben. Így kellett történnie, mondogatják, ennek be kellett következnie, mert éppen túledzették magukat, vagy ilyen-olyan okok miatt nem tudtak a versenyre koncentrálni.

2017.12.13 18:58:50

Egyéb egyéni KÁLLAI GÁBOR (Brainsporting)

Az AlphaZerónak csak 4 óra kellett, hogy megtanulja a sakk alapjait, majd legyőzze a legerősebb programot.

2017.12.08 23:39:43

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

NS-VÉLEMÉNY. Az ITTF lett az első nemzetközi szövetség, amelynek a világ jelenlegi összes, azaz mind a 226 országa a tagja – félelmetes szám, gondoljanak csak bele, még az Egyesült Nemzetek Szervezetének is csak 193 tagországa van.