BÁLINT MÁTYÁS
BÁLINT MÁTYÁS
2017.03.02 14:45 Frissítve: 2017.03.02 14:51

Esélyünk sem volt. Mármint nem a 2024-es olimpia megrendezésére...

Az van ezzel az olimpiarendezéssel, hogy esélyünk sem volt. Mármint nem magára a 2024-es esemény megrendezésére, mert azt nem tudhatjuk. Az volt a kiindulástól reménytelen, hogy egy Budapest/München/Krakkó/Boston osztályú város békében, szabadon és egyetértésben pályázhasson egyáltalán. Mert így működik a rendszer. Így működik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Csakhogy Münchentől Bostonig, Graubündentől Budapestig egyre jobban kilóg az ötkarikás lóláb (Fotó: Pixabay/InspiredImages)

 

Eltelt egy hét, amióta tudjuk, hogy Budapest nem rendez olimpiát 2024-ben, szerdán pedig a hivatalos döntés is megszületett a pályázatunk visszavonásáról, és ezzel végleg leszállunk a döglött lóról.

Ez van.

 
 A Fővárosi Közgyűlés visszavonta a budapesti pályázatot

Mostanra mindenki elsiratta az álmát, vagy kijózanodott az ünneplésből, kikeseregte vagy kiörömködte magát a saját politikai érdekei és/vagy meggyőződése szerint, őszinte érzelmek vagy számító haszonlesés által vezérelve. A Duna folyik tovább, a villamos is jár a körúton, a 2024-es játékokat meg bekönyveljük a többi mellé, amelyeket majdnem megrendeztünk. És túl a zsigeri indulatokon meg a párt- és mozgalmi politikán elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy tényleg a szokásos magyar átok és a széthúzás torpedózta-e meg a Budapest 2024 gyorsnaszádot, vagy eleve nem volt több esélye, mint a Hapci átkelőhajónak a skagerraki ütközetben?

Egyvalami gyanús.

Vajon az utóbbi években olimpiai népszavazásig jutó München, Graubünden svájci kanton (kétszer), Krakkó, Boston és Hamburg is tele van széthúzó magyarokkal? És a kandidálásból szeptemberben kiforduló Róma? Az egész balhét idejében lefújó Toronto? Nem lehet, hogy ha bármilyen ügy mellé jószerével sehol a világon nem sikerül legalább hozzávetőleges egységben odaállítani az embereket, akkor magával az üggyel van a baj?

Pedig jaj, az olimpia… Az egy csoda! Tényleg az: semmihez sem fogható élmény, kívánom, élje át legalább egyszer versenyző, edző, szurkoló, mindenki! Csak próbáljon közben nem gondolni arra, hogy miközben a lelkét áthatja a nemzeti büszkeség, az emberfeletti sportteljesítmények iránti csodálat és a felemelő pillanatok eufóriája, egy fogaskerékké változott a mindezekkel a nemes érzésekkel működtetett pénztermelő gépezetben, amelybe az aktuális olimpiát rendező ország önti az üzemanyagot – ha beledöglik is.

Az olimpiatörténet sosem volt mentes a morálisan megkérdőjelezhető momentumoktól (lásd keretes írásunkat), de ahogy a játékok egyre népszerűbbek és nagyobb szabásúak lettek, úgy jelentek meg körülöttük az óriáscégek képviselői, meg az őket először az olimpia érdekében, aztán egyre inkább a saját érdekükben kiszolgálók. Ők együtt a cinikusan elnevezett „olimpiai család", az öltönyös emberek, akik a fekete luxusautókban szelik a számukra elkülönített sávot a rendező városok utcáin az ötcsillagos szálloda és az olimpiai stadion VIP-szekciója között. A világ egyik legismertebb és legnépszerűbb márkanevét hagyták nekik örökül az elődeik, ennek számtalan előnyével a formális és informális hatalomtól az utazásokon át a drága ajándékokig, és ezeket a lehetőségeket sokan közülük nem is hagyják kihasználatlanul.

Úgyhogy az olimpiarendezés mostanra úgy néz ki, hogy aki a presztízsért, az élményért, a nehezen vagy épp nagyon is könnyen forintosítható előnyökért vagy szimplán egy százhúsz éves álom megvalósításáért megrendezi az olimpiát, az kénytelen emberfeletti méretű költségekbe verni magát. Eközben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem fektet be túl sokat, és nem is kockáztat, hiszen a rendezésért a pályázó város viseli a felelősséget. A szervezet ellenben hatalmas összegekért értékesíti a más által rendezett olimpiával kapcsolatos, vaskézzel őrzött közvetítési és reklámjogokat, majd a játékok végeztével leválik a gazdatestről, kerékpárstadion alakú sebhelyet hagyva maga után.

Márpedig stadionnak lennie kell, a tévétársaságok és a világcégek ugyanis látványos, nagyszabású olimpiát akarnak a pénzükért, és ezt jól tudják azok is, akik a rendezésről döntenek – így a gigantománia lett a normális. A költségek alábecsülése az első olimpiai versenyszám, mert a legszebb, legreálisabb, legáramvonalasabb pályázatnál is nagyobb az esélye annak, amelyik a legcsillogóbb ígéreteket képes prezentálni, látszólag olcsón – mindenki tudja, hogy ha végül meg is drágul minden, élesben úgyis megoldódik valahogy a pénzhiány, hiszen egy olimpia nem maradhat el.

Csakhogy Münchentől Bostonig, Graubündentől Budapestig egyre jobban kilóg az ötkarikás lóláb, és bár a NOB elvileg könnyített a rendező városok terhein, az Agenda 2020 program valójában minden feltételezett jó szándéka mellett sem sokkal több, mint egy ajánlásokat és lehetőségeket tartalmazó fügefalevél, amely eltakarja a nagyobb, strukturális problémákat. És ahogy mindezek miatt egyre gyakoribbak a kételyek, hangosabbak a tiltakozások, elterjedtebbek a népszavazási kezdeményezések, úgy lesz egyre nehezebb egyszerűen csak akarni, megpályázni, elnyerni és aztán megrendezni ezt az amúgy csodálatos eseményt.

Bizony – ahhoz, hogy őszinte lelkesedéssel és nemzeti egységben neki lehessen futni az olimpiarendezésnek (nem csak Magyarországon, bárhol), magának az olimpiának kell megváltoznia. Azon – a feltételeken, a körülményeken, a korrupción, a megalománián – meg csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tud változtatni, és most, hogy Lausanne-ban hiába pörgetik körbe ezredszer is a földgömböt, mert nem találnak jelentkezőt, talán van is erre esély.

Mondjuk, egyelőre nincs ok az optimizmusra. A magyar visszalépés első híre után a NOB három nap múlva adott először életjelet magáról, lefegyverző farkasvakságról/képmutatásról árulkodó közleményében kiemelve, hogy „a budapesti pályázat demonstrálta, hogy a kisebb városok és országok is képesek fenntartható és gazdaságos módon olimpiát rendezni" – mindezt éppen akkor, amikor kiderült, hogy az utolsó, még versenyben lévő kisebb város és ország sem fog fenntartható és gazdaságos módon olimpiát rendezni 2024-ben.

Hát itt tartunk – az olimpiarendezés jelenlegi formájában nem nekünk való, és sovány vigasz, hogy másnak sem nagyon. Csak abban bízhatunk, hogy valaha meglátják a fától az erdőt a NOB-nál, és a helyes pályára állítják a most nagyon rossz irányba tartó ötkarikás vonatot – akkor majd ne felejtsünk el ismét bekopogni hozzájuk. Mert egy valóban fenntartható és valóban gazdaságos olimpiát Budapest igazán klasszul meg tudna rendezni. Ez azonban egyelőre tényleg csak álom – és nem miattunk.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.08.15 22:58:01

Egyéb egyéni KULCSÁR JOHANNA (MINDSET PSZICHOLÓGIA)

A sztárokkal szembeni ellenérzések fakadhatnak a társas összehasonlítás eredményeképpen létrejövő irigységből is.

2017.08.14 19:13:43

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Világbajnok kardozónk a kétszeres olimpiai bajnok lagzijában jól érezte magát, a páston igyekszik a háta mögött hagyni a hisztit.

2017.08.13 00:55:37

Egyéb egyéni IGLÓI NAGY ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. A „Kit képviselünk, hová tartozunk?” kérdés nem új keletű a sportban, mindig is voltak, akik magánéleti, politikai vagy ki tudja milyen egyéb okból országot váltottak, de ami az utóbbi évek zászlócseréi kapcsán, üzleti alapon történik, az már több mint elgondolkodtató.

2017.08.11 23:49:51

Egyéb egyéni SINKOVICS GÁBOR

„Ha igaz, hogy a lélek még itt bolyong egy ideig, te biztosan ott leszel ősszel az új Hali-stadion megnyitóján.”

2017.08.06 00:28:35

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Többünk kellemetlen élménye, hogy külföldi sportvezetőkkel, újságírókkal beszélve kiderül, fogalmuk sem volt a magyar kandidálásról, így magáról a visszalépésről sem.