Élmény és látvány a pályán, avagy a nagy testvér szemei

Vágólapra másolva!
2016.02.20. 09:23
A Steadicam-, Skycam- vagy a Divecam-rendszereket látva nem túlzás azt állítani, hogy Garrett Brown a televíziós sportközvetítések technikai atyja. Az amerikai operatőr világszerte több mint ötven szabadalmával új fejezetet nyitott a közvetítések történetében, hiszen kameráinak és kameramozgató találmányainak köszönhetően a tévénézők majd' negyven éve testközelből, egyedülálló látványt tapasztalva élvezhetik az adott eseményt képernyőn keresztül. Nézzünk a kulisszák mögé, így működnek a nagy testvér szemei!

ÉLMÉNY ÉS LÁTVÁNY A PÁLYÁNÉLMÉNY ÉS LÁTVÁNY A PÁLYÁN

Emlékeznek a Rocky című film (1976) ikonikus jelenetére, amelyben a főszereplő (Sylvester Stallone) a Philadelphia Szépművészeti Múzeum lépcsőjén fut fel? Ez a képsor összeforrt a Steadicam történetével és azóta is töretlen sikerével.



STEADICAM

Garrett Brown 1978-ban technikai Oscar-díjat kapott ezért a kamerastabilizációs eszközért, amely azóta a sportközvetítések egyik meghatározó eszközévé vált.

Ez a kamerastabilizációs rendszer egy mellényre rögzített állvány segítségével képes kiszűrni a mozgás során jelentkező rázkódásokat, így a rögzített kép olyan érzetet kelt, mintha a kamera a föld felett körülbelül másfél-két méteres magasságban „repülne". Szinte minden szárazföldi sportnál alkalmazzák, tökéletesen alkalmas adott akció vagy játékos lekövetésére.



Az amerikai operatőr nevéhez több mint ötven technikai szabadalom köthető, többek között az amerikaifutball-mérkőzésekről ismert Skycam vagy Pyloncam, amelyek egyedülálló látványt nyújtanak az eseményt a televízió előtt követő nézőnek.

SKYCAM

Vázát négy speciális kötéllel rögzítik a stadion négy sarkához, amelyek segítségével az eszköz „lebeg” a játéktér felett. Különlegessége, hogy a kamerát a drótok segítségével a tér mindhárom dimenziójában (magasságában, szélességében és mélységében bármilyen irányban) képes mozgatni, így a legtávolibb totáltól a játékosok közvetlen közeli képéig a legtöbb plán megalkotható. Kajak-kenu versenyeken is alkalmazzák. Európai változata a pókkamera.

A pálya felett mozgó szerkezet megbízható, azonban nem veszélytelen. Nem sokon múlott, hogy a 2011-es Insight Bowl egy esetleges tragédiáról legyen emlékezetes.

PYLONCAM

Az amerikai futball egyik legfiatalabb vívmánya. A célterület négy sarkán helyezik el őket, összesen nyolcat a játéktéren. Az alapvonal és az oldalvonal találkozási pontján lévő kb. 45 centi magas oszlopban két irányban két rögzített kamera valós idejű képet dokumentál. A lassított visszajátszás segítségével azonnal meg lehet határozni, hogy a labda elérte-e a célterületet. Lencséi cserélhetőek.

Inside the Pylons from ESPNFrontRow on Vimeo.


DIVECAM

A főként a toronyugrás közvetítésénél alkalmazott kameramozgató eszköz az 1996-os atlantai olimpián debütált. A toronnyal párhuzamos, azzal egyforma magas oszlopon távvezérelt, motorizált kamerával függőleges irányban a sportolót lekövetve rögzítik az ugrást a víz alatt is. A rendszer maximális sebessége elérheti a 15 méter per szekundumot, azonban ezt a sportág közvetítésénél értelemszerűen nem használják ki. Ez a technológia másodpercenként több képkockát rögzít, mint a televíziós kamerák, így valós idejű és lassított felvételre is alkalmas.



SÍNKAMERA

Nevezik fahrtnak és railcamnak is, mivel lineáris pályán a talajszinhez közel kiépített sínen vízszintesen (sportágtól függően akár függőlegesen is) mozog a motorizált szerkezet, amely a sportolók lekövetésén túl lassításra és finommozgásokra is alkalmas. Hátránya a helyhez kötöttség, előnye, hogy időzíteni is lehet a mozgást. Népszerű az atlétikai és a kajak-kenu versenyeken.



VÍZ ALATTI KAMERA (MOBYCAM)

A sínkamera víz alatti változata, amely alsó gépállásban követi az úszókat. A medence alján teljes hosszában kíépített sínen távvezérléssel mozgatják, hosszabb távok esetén mindkét irányban. A kamera egyenletes kialakítású, átlátszó harangszerű vízálló tokban található, amely arra hivatott, hogy ne torzuljon a kép a víz alatt. Az 1992-es barcelonai olimpián alkalmazták először ezt a kameramozgató rendszert.



KÁBELKAMERA

A pálya fölött kifeszített egy vagy több kábelen kettő vagy négy kerekes kocsiszerkezeten vízszintesen mindkét irányban mozog a kamera, amely valós időben vezeték nélkül továbbítja a képi jelet az élő közvetítéshez. A síversenyeken és mountain bike-futamokon is népszerű távvezérelt szerkezettel az ugrás pillanatától a lesiklással azonos tempóban lekövethető a versenyző.



AKCIÓKAMERA

A legkisebb kamera, amit főként az extrém sportoknál használnak. Jól tűri a rázkódást és alkalmazkodik a körülményekhez (hőmérséklet, nedvesség). Mérete miatt az adott sportág versenyszabályzatától függően szinte bárhova (sisakra, járműre, egyéb sportfelszerelésre) felszerelhető.


F1 FEDÉLZETI KAMERÁK

A technikai szabályzat alapján az autót legalább öt, 15 mm-nél nem nagyobb fedélzeti kamerával (kameratokkal) szerelik fel, amelyek az orrkúpnál, a pilótafülke előtt, a visszapillantó tükröknél és a felső légbeömlő oldalán és tetején helyezkednek el. A kameratokban nem mindig található eszköz. Az elmúlt évek újítása a 180 fokos látószögben mozgó, valamint a hőkamera, amelyek élményszerűvé teszik a közvetítést. Az infrakamera képe színárnyalatokkal jelzi a hőmérsékletet.




Fedélzeti kamera


Próbálta már 360 fokban?

Williams 360

Immerse yourself in our Williams Martini Racing world with this incredible 360-degree video we made with Sky Sports in Barcelona

Közzétette: Williams Martini Racing – 2016. március 18.

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEKÉRT KERESSE A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁT, AMELYBEN EGYEDÜLÁLLÓ GRAFIKÁT LÁTHAT A KAMERAMOZGATÓ-RENDSZEREKRŐL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik