EJ: Major és Csonka is a középmezőnyben

Vágólapra másolva!
2019.06.25. 12:48
null
Major Veronikának az olimpiai kvalifikáció miatt már nem kell izgulnia (Fotó: Koncz György, archív)
Major Veronika a 14., Csonka Zsófia a 18. helyen zárta a női sportpisztolyosok 30+30-as versenyének keddi, lassú részét a minszki Európai Játékok olimpiai kvalifikációs sportlövő-versenyén.

A 36 pisztolyost felvonultató mezőny két részre osztva teljesítette a szám első 30, úgynevezett pontlövését. A 2015-ös Európa-bajnok Csonka az első sorozatban kapott helyet, és kiválóan kezdett, 20 lövés után 194 körrel állt, az utolsó tízben viszont sokat hibázott, így végül 287 kört ért el.

A már tokiói kvótás Major csapattársához hasonlóan kezdett, és bár ő is pontatlanabbá vált a „hajrára”, végül 289 körrel fejezte be a napot.

Majornak az olimpiai kvalifikáció miatt már nem kell izgulnia, a 2004 óta valamennyi nyári olimpián szereplő, Londonban 25 méteren hatodik Csonkának viszont még nincs meg a kvótája, így számára nagyobb a verseny tétje.

A nyolcadik, még döntős helyen jelenleg a bolgár Antoaneta Boneva áll 291 körrel, Majort kettő, Csonkát pedig négy körrel megelőzve.

„Az első 15 lövésébe csak hármat hibázott, remekül állt, a vége azonban sajnos kicsit rosszabbul sikerült Zsófinak. Nagyon izgalmas lesz a holnapi nap” – mondta az MTI-nek Sinka László, a magyar szövetség főtitkára.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik