Ébresztő tornával indulnak a reggelek az EFOTT-on

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.12. 16:08
Nem véletlen, hogy az EFOTT-ot tartják a legsportosabb nyári fesztiválnak, hiszen bár egy-egy koncerten – idén Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Dub FX, a Volbeat és a legnagyobb magyar együttesek lépnek színpadra – átlagosan 750 kalóriát lehet elégetni, a rendezvényen nappal több új sportőrületet is ki lehet próbálni. Itt már a reggelek is ébresztő tornával indulnak!

Kedden elrajtolt a 2018-as EFOTT fesztivál, amely július 16-ig várja az érdeklődőket Velencén, és ahol bokszolni, akadályt futni, wakeboardozni, vívni, lasertagezni, streetballozni ugyanúgy lehet, mint például streetworkoutot vagy sportlövészetet gyakorolni. De higgadtabb sportkedvelőknek is akad program bőven, a víz adta lehetőségeket kiaknázva például jógázhatnak az újhullámos SUP deszka használatával és jógaoktatók segítségével. Aki némi sört is vinne a mozgásba, annak a fenti mozgásforma sörjógára való szakosodása ajánlott. A labdarúgás szerelmeseinek a strandfoci mellett érdemes kipróbálni a buborékfocit, a teqballt vagy a dartsfocit is, a szurkolóknak pedig egy óriás ledfallal felszerelt aréna áll rendelkezésükre, hogy végigizgulhassák a vb-t.

Minden évben több újdonság bekerül a fesztivál vérkeringésébe, íme az idei sportos csemegék:

Ultimate frisbee (az eszközt az ellenfél térfelére kell eljuttatni anélkül, hogy földet érne)
Lucky arrow (csapatban történő íjászat, cél az ellenfelek és a kihelyezett célpontok kilövése)
Polefitness (rúdsport)
Kviddics bajnokság (labdák átjuttatása különböző pontokat érő lyukakon)


A kifejezetten erre a tematikára kialakított sziget megfelelő terepet ad a különböző versenyeknek, de a fesztivál területén belül szinte bárhol sportos fiatalokra, vagy éppen ismert sportolókra bukkanhat az érdeklődő. Az EFOTT-on minden második látogató kipróbál valamilyen sportot, sőt itt rendezik meg az egyetemi strandkézilabda-, strandröplabda- és rögbibajnokságot is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik