E-sport: március végén indul az első magyar bajnokság rájátszása

Vágólapra másolva!
2019.02.26. 12:42
Címkék
Március 28-án indul az első magyar nemzeti e-sport bajnokság rájátszása, majd az áprilisi döntőben öt népszerű videojáték – a League of Legends, a CS:GO, a PUBG, a Hearthstone és a Rainbow 6:Siege – legjobbjai között közel 14 millió forint pénzdíjat osztanak ki.

A keddi sajtótájékoztatón Bíró Balázs, Magyar E-sport Szövetség elnöke elmondta, hogy 2017-ben alakultak, s jelenleg 20 tagszervezettel működnek. Hozzátette: fő céljuk, hogy megmutassák, az e-sport egy olyan feltörekvő sportág, amely helyet kér a hagyományos sportágak között. Feladatuknak tekintik a terület átfogó szabályozását annak érdekében, hogy szervezett keretek között bonyolítsák le a legkedveltebb videojátékok hazai bajnokságát, valamint lehetővé tegyék a magyar e-sportolók nemzetközi szervezetekben és versenyeken való képviseletét.

Horváth Magyary Nóra, a League of Legends és Hearthstone játékokat névadó szponzorként támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy egy friss kutatás szerint Magyarországon 425 ezren játszanak videojátékokat, s a rohamléptekkel fejlődő hazai e-sport közel 24 milliárd forintos forgalmat generál évente.

„A digitalizáció rohamos előretörése az életünk minden területén komoly változásokat és új trendeket hozott, így a most felnövő generáció már minden téren új, digitális megoldásokat keres magának. Ezt a gyors változást, a digitalizálódást figyelhetjük meg a sport területén is, ezért vettünk részt tavaly az első magyarországi hivatalos K&H e-kupa verseny szervezésében, s támogatjuk most a magyar nemzeti e-sport bajnokságot”
– fogalmazott.

Hodozsán Dániel, az esport1.hu tartalomigazgatójának tájékoztatása szerint a tavaly ősszel az osztályozó kupákkal indult hazai e-sport bajnokságon összesen 1936 játékos vett részt, közülük 204-en egyénileg, 1732-en csapatban. Hozzáfűzte: a négy csapatjátékban versenyző 378 csapat közül 40 gárda került be az alapszakaszba – ez január 15-én rajtolt –, míg az egyéni játékosok közül 16 jutott be az első szezonba.

„A rájátszás március 28-án kezdődik és április 14-én zárul, a végső megmérettetésre április végén, élő helyszíni döntőben kerül sor, ahol kiderül, hogy a fináléba jutott összesen huszonkét csapat és négy egyéni játékos közül kik lesznek az első e-sport szezon bajnokai” – jelentette be Hodozsán Dániel.

Mint az MTI kérdésére elhangzott, a League of Legends és a CS:GO játékban 3.5-3.5 millió, a PUBG-ban 2.6, a Rainbow 6:Siege-ben 3.1 a Hearthstone-ban pedig 1 millió forint pénzdíj talál gazdára a legjobbak között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik