Dragon Eb: a címvédő nyerte az első két futamot Balatonkenesén

Vágólapra másolva!
2010.06.09. 19:41
A címvédő Markus Wieser vezette ukrán csapat nyerte az első és a második futamot Balatonkenesén, a vitorlázó Erste Private Banking Dragon Európa-bajnokságon.

A szervezők tájékoztatása szerint a hétfői és keddi szélcsend után szerdán sikerült az első három részversenyt megrendezni, Wieser mögött előbb az orosz Anatolij Loginov egysége érkezett a második, az ukrán Evgen Braslavets a harmadik helyen, majd a német Stephan Link volt második, Loginov pedig harmadik. Az első futamban legjobb magyarként Tenke Péter a 21, míg a másodikban Lukáts Ákos a 18. lett.

A harmadik futamban az ukrán Evgen Braslavets diadalmaskodott. Az eredmények egyelőre nem hivatalosak.

A Dragon Eb-re tizenöt országból 62 csapat nevezett. A hajóosztály történetében tavi versenyen ekkora mezőny még nem gyűlt össze, a hazai színeket 12 egység képviseli. Péntekig összesen hét futamot szeretne lebonyolítani a szervezőcsapat, amelyet a kilencszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas irányít.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik