Dopping: visszavonták a bolgár hármasugró eltiltását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.18. 23:00
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hétfõn visszavonta a meldoniummal megbukó bolgár hármasugró, Gabriela Petrova eltiltását.

Március 27-én hozták nyilvánosságra, hogy Petrova doppingmintája meldonium jelenlétét mutatta ki a szervezetében. A 23 éves atléta tavaly ezüstérmes volt a prágai fedett pályás Európa-bajnokságon, a pekingi világbajnokságon negyedikként zárt, 2013-ban pedig megnyerte a junior kontinensbajnokságot.

A mostani döntés előzménye a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szerdai engedménye, amely szerint azok a sportolók, akik március 1-je előtt buktak le a meldonium nevű anyaggal, s mintájukban alacsony volt annak értéke, mentesülnek az eltiltás alól. Az ügynökség a döntést azzal magyarázta, hogy a jelenlegi módszerekkel nem lehet meghatározni, mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből a szer, azaz nem tudni, hogy január elseje előtt vagy után szedett belőle a versenyző.

Petrovánál – a menedzsere elmondása szerint – a február 6-án, versenyen kívül elvégzett mintavétel hozott pozitív eredményt, de állítólag csak egyszer, tavaly októberben használt meldoniumot tartalmazó gyógyszert, ráadásul akkor is bejelentette.

„Fellélegeztem! Ezt a közleményt már régóta vártam” – nyilatkozta az értesítés kézhezvétele után Petrova, akit Bulgáriában tavaly az év sportolójának választottak.

Pénteken legalább 14 orosz és grúz sportoló eltiltását törölték, köztük van két birkózó, az olimpiai ezüstérmes Davit Modzmanasvili és az Európa-bajnoki második helyezett Beka Lomtadze is. Korábban Szemjon Jelisztratov olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázónak és Pavel Kulizsnyikov ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázónak is engedélyezte a versenyzést az Orosz Korcsolyázó-szövetség, ellenben a leghíresebb orosz úszónőnek számító Julija Jefimovának nem engedélyezték, hogy rajthoz állhasson hazája olimpiai válogatóján, mivel a vizes sportok világszövetsége, a FINA fenntartotta a vele szemben doppingolás miatt elrendelt eltiltást.

A véráramlást elősegítő meldonium – amely rajta van az új, január elseje óta érvényes tiltólistán – szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Hatása javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget.

Február óta számos orosz sportoló, többek között Marija Sarapova korábbi világelső teniszező, Jekatyerina Bobrova olimpiai és Európa-bajnok jégtáncos, Nagyezsda Szergejeva bobos, illetve Eduard Vorganov kerékpáros bukott meg meldomiummal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik