Dopping: „A meldoniumos esetek ötöde érinti az oroszokat”

Vágólapra másolva!
2016.03.25. 15:44
A meldoniumos doppingeseteknek mindössze ötöde érinti az oroszokat – mondta pénteken Vitalij Mutko sportminiszter.


A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) csütörtökön azt közölte, hogy eddig összesen 123 sportoló doppingmintájában mutatták ki a meldoniumot, egy nappal később viszont Mutko már 127 esetről beszélt, amelyek közül 27 érinti az oroszokat.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) csütörtökön azt közölte, hogy eddig összesen 123 sportoló doppingmintájában mutatták ki a meldoniumot, egy nappal később viszont Mutko már 127 esetről beszélt, amelyek közül 27 érinti az oroszokat.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Oroszországban nem nőtt a doppingesetek száma a korábbiakhoz képest – évente körülbelül kétszázat regisztrálnak. Mint mondta: ennyi más országokban is előfordul.

A véráramlást elősegítő szer - amely rajta van az új, január elseje óta érvényes tiltólistán – szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Hatása javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget. Egy tavalyi orosz felmérés szerint 4316 vizeletmintából 724 tartalmazott meldoniumot.

Február óta többek között Marija Sarapova korábbi világelső teniszező, Julija Jefimova világ- és Európa-bajnok úszó, Jekatyerina Bobrova olimpiai és Európa-bajnok jégtáncos, Jekatyerina Konsztantinova és Szemjon Jelisztratov rövidpályás gyorskorcsolyázó – utóbbi olimpiai bajnok –, Pavel Kulizsnyikov ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázó, Nagyezsda Szergejeva bobos, illetve Eduard Vorganov kerékpáros bukott le meldomiummal az oroszok közül.

Vitalij Mutko az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) eltiltásával kapcsolatban úgy vélekedett: nincs olyan leküzdhetetlen akadály, amely meggátolná, hogy a nemzetközi szövetség (IAAF) megszüntesse a VFLA tagságának felfüggesztését, ezáltal az orosz atléták is ott lehessenek az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpián.

A 2014-ben kirobbant orosz doppingbotrány nyomán az IAAF tavaly novemberben felfüggesztette a VFLA-t, ami azt jelenti, hogy versenyzői jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik