Dopping: 9 tagországot tiltott el a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.01. 18:22
Kilenc olyan tagországát tiltotta el egy évre a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF), amelynek versenyzői három vagy annál több pozitív doppingmintát szolgáltattak a londoni és pekingi olimpiai minták újraelemzése során. 

A felfüggesztési döntést az Aján Tamás vezette IWF elnöksége egyhangúlag hozta meg szombati, bukaresti ülésén. Az érintettek: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kína, Moldova, Oroszország, Örményország, Törökország és Ukrajna. A tiltás azt jelenti, hogy ezek az országok nem indíthatnak súlyemelőt az idei fő sportági versenyen, az egyesült államokbeli Anaheimben november végén-december elején rendezendő felnőtt-világbajnokságon.

A budapesti székhelyű IWF honlapján nyilatkozva Aján Tamás leszögezte:

„Nemzetközi szövetségünk világossá kívánta tenni, hogy a doppingolást teljesen elfogadhatatlannak tartja, és tagjainknak kötelességük, hogy a sport tisztaságát biztosítsák országukban. Ha erre képtelenek, elveszítik jogosultságukat a versenyeken való részvételre.”

Ugyanakkor – tette hozzá – az IWF nem fordít hátat a felfüggesztett országoknak.

„Folytatjuk velük a közös munkát, a WADA-val, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel és a nemzeti antidopping-ügynökségekkel együtt, segíteni fogjuk őket a megfelelő sportkulturális változások elérése érdekében. Nem lehet kétséges senki számára, hogy az IWF antidopping-programjával hatalmasat lépett előre a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpia óta. Egyszersmind elköteleztük magunkat amellett, hogy még többet tegyünk, és fogunk is tenni a tiszta sport érdekében” – szögezte le az IWF első embere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik