Darts: Wright végzetes hibája után Van Gerwené a World Grand Prix

Vágólapra másolva!
2018.10.06. 23:54
null
Michael van Gerwen negyedszer nyerte meg a World Grand Prix-t (Fotó: Twitter/PDC)
A világelső Michael van Gerwen 5:2-re felülmúlta Peter Wrightot a dartsozók „legkülönlegesebb” major tornája, a World Grand Prix szombati döntőjében, így pályafutása során negyedszer nyerte meg a dublini viadalt, míg idén összességében a 17. tornagyőzelmét könyvelte el.

A verseny különlegességét egyrészről az adja, hogy a mérkőzések nem meghatározott számú legekig, hanem szettekig tartanak – egy szett pedig három nyert legig –, másrészről az, hogy a partik dupla beszállókkal kezdődnek. Tehát amíg valaki nem dob duplát, addig nem kezdheti meg 501 pontjának törlesztését.

A világbajnoki címvédő Rob Cross már az első fordulóban kiesett Dublinban, míg Raymond van Barneveld a második körig jutott. Az igazi nagyágyúk közül aztán a negyeddöntőben búcsúzottGary Anderson is. Az elődöntőben Peter Wright 0:3-ról fordított Mensur Suljovic ellen, akit idén a korábbi öt összecsapásukon egyszer sem tudott megverni, míg Michael van Gerwen simán legyőzte a címvédő Daryl Gurneyt.

A szombati fináléban azok után, hogy a holland a harmadik játszmát 74.6-os körátlaggal megnyerte, majd a negyediket 100 felettivel elveszítette – és ezzel 2:2-re módosult az állás –, az ötödik játszmában kíméletlenül lecsapott Wright hibájára, majd a végjátékban bedarálta ellenfelét.

A skót 2:2, 2–2-nél szettnyilat rontott dupla 16-ra, amit Van Gerwen egy 101-es kiszállóval büntetett meg.

A hatodik és a hetedik játszmára nagyon feljavult a világelső – mindkettőben 100-as átlag felett zárt –, s bár Wright nem játszott rosszul, Van Gerwen ekkor már nem osztott lapot neki.

VAN GERWENDUPLA 20-SZAL FEJEZTE BE A MECCSET


A holland idén a Masters és a Premier League után harmadik alkalommal nyert major tornát, míg a World Grand Prix-n 2012, 2014 és 2016 után negyedszer diadalmaskodott. Így már „csak” hét elsőség választja el az örökranglista élén álló Phil Taylortól (11).

Van Gerwen a világbajnokság előtti utolsó három kiemelt versenyt, a European Championshipet, a Grand Slam of Dartsot és a Players Championship Finalst is címvédőként várhatja.

DARTS, WORLD GRAND PRIX (DUBLIN)
Döntő
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Peter Wright (skót, 2.) 5:2 (3–2, 0–3, 3–2, 1–3, 3–2, 3–0, 3–1)

A DÖNTŐ STATISZTIKÁJA
Michael van Gerwen Peter Wright
88.86 Körátlag 91.62
94.08
Első 9 nyíl átlaga
90.78
39
100+ 41
18
140+ 21
7
180 6
29/77 (38%)
Beszállók 29/63 (46%)
16/41 (39%)
Kiszállók 12/27 (48%)
110, 101
Legmagasabb kiszállók 101 (2x)
16 Megnyert játékok száma 13

Elődöntő
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Daryl Gurney (északír, 5.) 4:1 (3–1, 3–2, 3–2, 0–3, 3–1)
Peter Wright (skót, 2.)–Mensur Suljovic (osztrák, 6.) 4:3 (0–3, 1–3, 1–3, 3–2, 3–1, 3–1, 3–0)

Negyeddöntő
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Dave Chisnall (angol, 8.) 3:1 (3–2, 1–3, 3–0, 3–1)
Daryl Gurney (északír, 5.)–Gary Anderson (skót, 4.) 3:0 (3–1, 3–1, 3–1)
Peter Wright (skót, 2.)–James Wilson (angol) 3:2 (3–2, 3–1, 2–3, 1–3, 3–0)
Mensur Suljovic (osztrák, 6.)–Gerwyn Price (walesi) 3:2 (3–0, 2–3, 1–3, 3–1, 3–1)

2. forduló
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Darren Webster (angol) 3:0 (3–0, 3–1, 3–0)
Dave Chisnall (angol, 8.)–Raymond van Barneveld (holland) 3:0 (3–1, 3–1, 3–0)
Daryl Gurney (északír, 5.)–Ron Meulenkamp (holland) 3:2 (3–0, 3–1, 1–3, 1–3, 3–0)
Gary Anderson (skót, 4.)–Jeffrey de Zwaan (holland) 3:0 (3–0, 3–1, 3–0)
Peter Wright (skót, 2.)–Jermaine Wattimena (holland) 3:0 (3–1, 3–1, 3–0)
James Wilson (angol)–Adrian Lewis (angol) 3:2 (3–1, 2–3, 3–1, 2–3, 3–1)
Mensur Suljovic (osztrák, 6.)–Ian White (angol) 3:0 (3–0, 3–1, 3–0)
Steve Beaton (angol)–Gerwyn Price (walesi) 1:3 (1–3, 2–3, 3–2, 0–3)

1. forduló
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Steve Lennon (ír) 2:0 (3–0, 3–0)
Darren Webster (angol)–Stephen Bunting (angol) 2:0 (3–0, 3–0)
Dave Chisnall (angol, 8.)–Max Hopp (német) 2:0 (3–1, 3–1)
Ricky Evans (angol)–Raymond van Barneveld (holland) 1:2 (1–3, 3–1, 1–3)
Daryl Gurney (északír, 5.)–John Henderson (skót) 2:0 (3–1, 3–1)
Ron Meulenkamp (holland)–Joe Cullen (angol) 2:1 (3–0, 0–3, 3–1)
Gary Anderson (skót, 4.)–Jonny Clayton (walesi) 2:0 (3–1, 3–0)
Jeffrey de Zwaan (holland)–Kim Huybrechts (belga) 2:0 (3–1, 3–1)
Peter Wright (skót, 2.)–Steve West (angol) 2:0 (3–0, 3–0)
Jermaine Wattimena (holland)–Mervyn King (angol) 2:0 (3–0, 3–1)
Simon Whitlock (ausztrál, 7.)–James Wilson (angol) 1:2 (3–1, 1–3, 0–3)
Michael Smith (angol)–Adrian Lewis (angol) 1:2 (1–3, 3–2, 1–3)
Mensur Suljovic (osztrák, 6.)–James Wade (angol) 2:0 (3–0, 3–2)
Josh Payne (angol)–Ian White (angol) 0:2 (1–3, 2–3)
Rob Cross (angol, 3.)–Steve Beaton (angol) 0:2 (1–3, 0–3)
Danny Noppert (holland)–Gerwyn Price (walesi) 0:2 (1–3, 2–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik