Darts: vb-döntő 2.0 – Anderson megint kikapott Van Gerwentől

Vágólapra másolva!
2017.01.30. 00:17
null
Nem biztos, hogy mindenkinek a trófea lenne értékesebb… (Fotó: Twitter/PDC)
A címvédő Michael van Gerwen sikerével zárult a dartsozók idei első rangos tornája a világbajnokság óta, az angliai Milton Keynesben rendezett The Masters elnevezésű verseny. A holland világelső a döntőben 11–7-re múlta felül Gary Andersont, ezzel sorozatban harmadszor nyerte meg a viadalt.

 

A 200 ezer font összdíjazású torna nem rangsoroló verseny – ebből kifolyólag major tornának sem tekinthető –, de a presztízsértéke elég magas, mivel a világranglista első 16 helyezettje vesz részt rajta. A háromnapos eseményen az első fordulóban és a negyeddöntőben tíz, az elődöntőben és a döntőben pedig tizenegy nyert játékig tartottak a küzdelmek.

A sorsolás abból a szempontból kedvezett Michael van Gerwennek, hogy a döntőig vezető úton a legjobbak közül csak Adrian Lewisszal kellett megmérkőznie, ám a holland az angol által képzett akadályt is könnyedén vette (11–5). Az alsó ágon viszont egymást követték a nagyobbnál nagyobb rangadók, hiszen Gary Anderson, Phil Taylor, Raymond van Barneveld és Peter Wright is a tábla alsó felében kapott helyet. A fináléba a kétszeres világbajnok skót jutott be, aki Benito van de Pas legyőzése után Van Barneveld felett magabiztos győzelmet aratott, míg Taylort 7–9-ről felállva verte meg 11–9-re.

CSÜTÖRTÖKÖN KEZDŐDIK A PL

Michael van Gerwen a legutóbbi 22 tornán, amelyen elindult, 20-szor döntőt játszott, a televízió által közvetített versenyeket tekintve pedig zsinórban hat tornagyőzelemnél jár. A holland legközelebb csütörtökön lép tábla elé, amikor a 2017-es Premier League-sorozat első, newcastle-i állomásán Gary Andersonnal találkozik – idén már harmadszor.

Az első forduló további párosítása: Kim Huybrechts–James Wade, Raymond van Barneveld–Adrian Lewis, Phil Taylor–Dave Chisnall és Peter Wright–Jelle Klaasen.

A finálé előtt Anderson joggal bízhatott abban, hogy vissza tud vágni Van Gerwennek a világbajnoki döntőben elszenvedett vereségért, hiszen ezen a tornán az első három meccsét figyelembe véve körátlagban (105.53, ill. 104.75), kiszállókban (59.6 %, ill. 36.1 %) és a 180-asok számában is (22, ill. 21) jobban állt a hollandnál.

De ennek a döntőben már nem volt jelentősége, Van Gerwen előhúzta a legjobbját, és végig vezetve, magabiztosnak mondható győzelmet könyvelt el (11–7). A világelső az első kilenc kiszállójából nyolcat értékesített, végül 57.89 százalékos hatékonysággal (19/11) fejezte be a legeket, míg a körátlagot tekintve – bár sokáig 110 felett járt – 109.42-vel zárt.

Michael van Gerwen a sorozatban elkönyvelt harmadik Masters-győzelméért 60 ezer fontot, átszámítva 22 millió forintot kap.

A GYŐZTES KISZÁLLÓ 121-RŐL


 

A DÖNTŐ STATISZTIKÁJA
Michael van Gerwen Gary Anderson
109.42 Körátlag 103.58
116.98 Az első 9 nyíl átlaga 112.37
18 100+ 23
16 140+ 15
7 180 5
19/11 (57.89 %) Kiszállók 20/7 (35 %)
130 Legmagasabb kiszálló 116

DARTS, THE MASTERS 2017
1. FORDULÓ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Simon Whitlock (ausztrál, 16.) 10–6
Mensur Suljovic (osztrák, 8.)–Jelle Klaasen (holland, 9.) 10–4
Adrian Lewis (angol, 4.)–Kim Huybrechts (belga, 13.) 10–6
James Wade (angol, 5.)–Robert Thornton (skót, 12.) 9–10
Gary Anderson (skót, 2.)–Benito van de Pas (holland, 15.) 10–3
Dave Chisnall (angol, 7.)–Raymond van Barneveld (holland, 10.) 5–10
Peter Wright (skót, 3.)–Ian White (angol, 14.) 10–5
Phil Taylor (angol, 6.)–Michael Smith (angol, 11.) 10–6

NEGYEDDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Mensur Suljovic (osztrák, 8.) 10–4
Adrian Lewis (angol, 4.)–Robert Thornton (skót, 12.) 10–6
Gary Anderson (skót, 2.)–Raymond van Barneveld (holland, 10.) 10–6
Peter Wright (skót, 3.)–Phil Taylor (angol, 6.) 5–10

ELŐDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Adrian Lewis (angol, 4.) 11–5
Gary Anderson (skót, 2.)–Phil Taylor (angol, 6.) 11–9

DÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Gary Anderson (skót, 2.) 11–7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik