Darts-vb: itt az első meglepetés, kiesett Peter Wright!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.16. 23:58
null
Peter Wright számára nagyon korán véget ért az idei vb-álom (Fotó: PDC)
Megszületett az első nagy meglepetés a londoni PDC-dartsvilágbajnokságon! A második fordulóban kiesett Peter Wright, aki a világranglista 55. helyén álló spanyol Toni Alcinastól kapott ki négy szettben.

A harmadik kiemelt, 2014-es döntős Peter Wright az első nagy meglepetést a megjelenésével szolgáltatta, ezúttal ugyanis a tőle megszokottnál is merészebb ruházatban, konkrétan Mikulásnak öltözve vonult fel az Alexandra Palace színpadára. A második meglepetés a tábla előtt érte, ahol a PDC rangsorában 55. spanyol Toni Alcinas úgy orozta el előle a nyitó szettet, hogy Wright 101 feletti körátlagot ért el és dobott egy 167-es kiszállót.

A második játszma után Wright még nagyobb bajba került. Az első két felvonásban összesen 15 nyilat rontott el a duplákon, amit a spanyol megbüntetett, és egy játszmára került a győzelemtől (0:2). A harmadik szettben Wright két leget is megnyert hátsó pályáról, és fölényben játszva, egy tíznyilasat is dobva szépített (1:2), a negyedik szett döntő legjében azonban nem játszott jól, egyetlen körében sem hajított egynél több triplát, így Alcinas hamarabb ért le kiszállóra, és ki is dobta a dupla 16-ot.

Wright egymást követő második évben búcsúzott a második fordulóban a sportág legfontosabb versenyén, továbbá 2006 óta ő a legmagasabban jegyzett játékos, aki az első meccsén kiesett a vb-n.

ALCINAS EZZEL A KISZÁLLÓVAL EJTETTE KI WRIGHTOT

Az első hét leget elveszítette, de 3:2-re így is legyőzte honfitársát, a szintén angol Josh Payne-t, ezzel bejutott a harmadik fordulóba a 12. kiemelt Dave Chisnall. Az ifjúsági világbajnokságon tavaly döntőt játszó, a PDC rangsorában jelenleg 53. Payne az első két szettben fantasztikusan játszott, 109.98-as körátlagával és 60 százalékos kiszállási hatékonyságával (6/10) leget sem engedett Chisnallnek, aki a harmadik játszmában, 0:2, 0–1-nél nyert először játékot. Utána viszont Chizzy nagy lelkierőről tanúbizonyságot téve meg is fordította a meccset, pedig Payne a mérkőzés második felében sem játszott rosszul.

„Azt hittem, hogy leget sem nyerek, és 9–0-ra kikapok. Josh fenomenálisan dobott az első két szettben, de amikor elvonultam a második szünetre, azt gondoltam, hogy nem játszhat így az egész mérkőzésen. Sok meccsen felálltam már a padlóról és most sem adtam fel, ez segített hozzá a győzelemhez” – mondta a mérkőzés után Chisnall, aki a 2016-os Mastersen 0–8-ról fordított 10–9-re Robert Thornton ellen, míg a 2018-as World Matchplayen 1–7-ről 11–8-ra Michael Smithszel szemben.

CHISNALL GYŐZTES KISZÁLLÓJA

A 2017-es világbajnokságon negyeddöntőig jutó, 12. kiemelt angol versenyző a harmadik fordulóban a Kim Huybrechts, Robert Thornton, Daniel Larsson trió egyik tagjával csap össze.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON

Vasárnapi eredmények
1. FORDULÓ
Gabriel Clemens (német)
–Aden Kirk (angol) 3:0
William O’Connor (ír)–Yordi Meeuwisse (holland) 3:0
Brendan Dolan (északír)–Liu Jüan-csün (kínai) 3:0
Luke Humphries (angol)–Adam Hunt (angol) 3:0
Matthew Edgar (angol)–Darius Labanauskas (litván) 1:3
Ross Smith (angol)–Paul Lim (szingapúri) 3:1
2. FORDULÓ
Dave Chisnall (angol, 12.)
–Josh Payne (angol) 3:2
Peter Wright (skót, 3.)–Toni Alcinas (spanyol) 1:3

A HÉTFŐI PROGRAM
20.00:
(Tv:Sport2)
1. forduló
Vincent van der Voort (holland)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Wayne Jones (angol)–Devon Petersen (dél-afrikai)
Ryan Joyce (angol)–Anasztaszija Dobromiszlova (orosz)
2. forduló
Raymond van Barneveld (holland, 17.)–Darius Labanauskas (litván)

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Alan Tabern (angol) 3:1
Max Hopp (német, 32.)–Danny Noppert (holland) 3:0
Adrian Lewis (angol, 16.)–Ted Evetts (angol)
Raymond van Barneveld (holland, 17.)–Darius Labanauskas (litván)

Simon Whitlock (ausztrál, 8.)–Ryan Joyce (angol)/Anasztaszija Dobromiszlova (orosz)
Alan Norris (angol, 25.)–Steve Lennon (ír)/James Bailey (ausztrál)
James Wade (angol, 9.)–Krzysztof Ratajski (lengyel)/Aszada Szeigo (japán)
Jelle Klaasen (holland, 24.)–Keegan Brown (angol)

Daryl Gurney (északír, 5.)–Ross Smith (angol)
Jamie Lewis (walesi, 28.)–Cody Harris (új-zélandi) 3:2
Dave Chisnall (angol, 12.)–Josh Payne (angol) 3:2
Kim Huybrechts (belga, 21.)–Robert Thornton (skót)/Daniel Larsson (svéd)

Gary Anderson (skót, 4.)–Kevin Burness (északír) 3:1
Jermaine Wattimena (holland, 29.)–Michael Barnard (angol)
Darren Webster (angol, 13.)–Vincent van der Voort (holland)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Steve Beaton (angol, 20.)–Chris Dobey (angol)

Rob Cross (angol, 2.)–Jeffrey de Zwaan (holland) 3:1
Cristo Reyes (spanyol, 31.)–Ricky Evans (angol)/Rowby-John Rodriguez (osztrák)
Jonny Clayton (walesi, 15.)–Dimitri Van den Bergh (belga)/Chuck Puleo (amerikai)
Stephen Bunting (angol, 18.)–Luke Humphries (angol)

Mensur Suljovic (osztrák, 7.)–Ryan Searle (angol)
James Wilson (angol, 26.)–William O'Connor (ír)
Michael Smith (angol, 10.)–Ron Meulenkamp (holland)/Diogo Portela (brazil)
John Henderson (angol, 23.)–Gabriel Clemens (német)

Gerwyn Price (walesi, 6.)–Geert Nentjes (holland)/Nathan Aspinall (angol)
Kyle Anderson (ausztrál, 27.)–Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)/Jeffrey de Graaf (holland)
Ian White (angol, 11.)–Wayne Jones (angol)/Devon Petersen (dél-afrikai)
Steve West (angol, 22.)–Richard North (angol)

Peter Wright (skót, 3.)–Toni Alcinas (spanyol) 1:3
Benito van de Pas (holland, 30.)–Jim Long (kanadai)
Joe Cullen (angol, 14.)–Brendan Dolan (északír)
Mervyn King (angol, 19.)–Jan Dekker (holland)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik