nemzetisport.hu 2019.05.24 11:10 Frissítve: 2019.05.24 11:39

Darts: Székely Pál Van Barneveld ellen kezd Zwolléban

A hollandiai Zwolléban rendezik a PDC European Tour idei hetedik viadalát, melyre Székely „Penge” Pál is szerzett indulási jogot. A magyar dartsjátékosnak nem lesz könnyű dolga, rögtön az első fordulóban egy igazi klasszissal, az ötszörös világbajnok Raymond van Barnevelddel került össze.

 

Székely Pál a márciusi budapesti kvalifikációs versenyen harcolta ki a részvételt a 140 ezer font összdíjazású hollandiai versenyre, melyet a European Tour 2012 indulása óta minden évben megrendeznek.

Nehéz lenne azt írni, hogy Székelynek szerencséje volt a sorsolással, ugyanis az első körben a hazaiak egyik legnevesebb játékosa, Raymond van Barneveld ellen kell tábla elé állnia. Az 52 éves holland egyike azon három dartsjátékosnak, aki öt világbajnoki címig jutott: Barney négyszer (1998, 1999, 2003, 2005) nyert a BDO által szervezett tornán, s egyszer a PDC tornáján is a csúcsra ért, Phil Taylort legyőzve a fináléban egy elképesztően izgalmas mérkőzésen. PDC-s pályafutása során összesen 29 címet nyert, a Premier League-ben (2006) és a PDC-világbajnokságon (2009) is ő volt az első, aki megcsinálta a kilencnyilas leget – vagyis kilenc dobással 501-ről kiszállt.

SZÉKELY REAKCIÓJA

A 2019-es Dutch Darts Masters pénteken veszi kezdetét és vasárnapig tart, Székely az első nap utolsó előtti mérkőzését játssza, így minden bizonnyal csak este tíz után kezdődik el a mérkőzés, amely hat nyert legig tart. A továbbjutó a második fordulóban a Premier League hetedik helyén végző Michael Smith-szel találkozik, míg ennek a párharcnak a győztese jó eséllyel Michael van Gerwennel játszhat.

Érdekesség, hogy Székelyék meccse előtt éppen Max Hopp játszik, akivel – és társával, Martin Schindlerrel – a június eleji csapat-világbajnokságon élesben is megmérkőzhet a Székely Pál, Végső János magyar duó.

DARTS
DUTCH MASTERS, 1. FORDULÓ

22.15 körül: Székely Pál–Raymond van Barneveld

2019.06.26 19:25:41

Egyéb egyéni PAPP BÁLINT

37. LIDL BALATON-ÁTÚSZÁS. „Ha elkezdesz futni, abból előbb-utóbb maratoni lesz.” (x)

2019.06.27 09:17:13

Egyéb egyéni LAKNER GÁBOR (Minszk)

A kenu páros és a kajak négyes is aranyérmet szerzett, Kozák Danuta egyesben ezüstérmes lett.

2019.06.24 14:49:06

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

Kilencven éve halt meg Amszterdam kétszeres olimpiai bajnoka, Tersztyánszky Ödön.

2019.06.23 21:32:11

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

2019.06.22 22:36:32

Egyéb egyéni HENRY KISSINGER

ALAPVONAL. Ellentétben a múlt korszakaival, a mai világrendek egymással elválaszthatatlanul összefonódtak, így természetesen elkerülhetetlen, hogy bizonyos területeken versenyezzenek egymással. Egyesek tartanak ettől, az olimpia azonban már számos esetben bizonyította: megtestesíti az egymással való békés versengés eszméjét.