Darts PL: megvan, mikor és hol pótolják az elmaradt fordulót

Vágólapra másolva!
2018.03.06. 18:15
A PDC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az exeteri hóhelyzet miatt elhalasztott Premier League-fordulót április 5-én pótolják Liverpoolban.

Az ötödik forduló mérkőzéseire az eredeti program szerint március elsején került volna sor Exeterben, ám az Egyesült Királyságot sújtó erős havazás miatt a rendőrség és a szervezők biztonsági okokból a játéknap elhalasztása mellett döntöttek.

A meccsekre – így Gary Anderson és Rob Cross összecsapására is – az alapszakasz utolsó fordulójaként, az „Ítélet éjszakáján” kerítenek sort a liverpooli Echo Arenában. A hangzatos megnevezés hátterében az áll, hogy az április 5-i játéknap után a tabella utolsó két helyezettje kiesik, mert a középszakaszban már csak nyolcan folytatják.

A Premier League-sorozat március 8-án folytatódik Leedsben.

A PDC nem sokkal később azt is bejelentette, hogy a középszakaszban április 18-án (szerda) és 19-én (csütörtök) dupla játéknapra kerül sor Rotterdamban. Erre azért van szükség, hogy a Premier League lebonyolítási ideje (február 1.–május 17.) ne csússzon meg egy héttel az elmaradt exeteri forduló miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik