Darts PL: MvG megint botlott, majd hengerelt az utolsó meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.26. 23:12
null
Michael van Gerwen kezd kilábalni a kisebb hullámvölgyből (Fotó: Live Darts Twitter)
A darts Premier League 13. állomásán Michael van Gerwen és Michael Smith is bebiztosította a helyét a legjobb négy között, amire már matematikai esélye sincs Peter Wrightnak, valamint Simon Whitlocknak. Nagy meccset játszott egymással Raymond van Barneveld és Rob Cross.

 

A parádés dobóformát mutató Michael Smithszel kezdődött a Premier League manchesteri eseménye. Az angol játékos tükörsima, 7–1-es győzelmet aratott a tabella hátsó felében tanyázó Peter Wright felett. „Bully Boy” 104 fölötti átlagot és 7/10-es kiszállózást jegyzett, 128-ról és 126-ról is fejezett be leget – magabiztosan készülhetett az esti második meccsére.

Két vereséggel a háta mögött, immár holland lovagként érkezett Michael van Gerwen, aki a negyedik helyre minimális eséllyel pályázó Daryl Gurneyvel találkozott. MvG jól nyitott, de a meccs hatodik legét nem tudta megnyerni a saját kezdéséből, később pedig hiába brékelt megint, az északír 156-ról hátsó pályáról szállt ki, 5–5-re egyenlítve ezzel. Újabb fordulat nem jött, így a címvédő hiába dobott majd' 105-ös átlagot, be kellett érnie az egy ponttal.

A sereghajtó Simon Whitlock végig irányítottGary Anderson ellen. Az ausztrál előbb 2–0-ra, majd 4–2-re vezetett, skót riválisa mindkétszer csak egyenlíteni tudott, túl sokat hibázott ahhoz, hogy fordítson. 7–5

Kiváló mérkőzést játszott egymással Rob Cross és az Angliában is nagy biztatást kapó Raymond van Barneveld. A holland a 10. legben egy brékkel tette izgalmassá az összecsapást, ám az aktuális világbajnok nem engedett többet egy pontnál ellenfelének. 6–6

A nap rangadója az utolsó meccsre maradt: Van Gerwen és Michael Smith duplázott. A kétszeres világbajnokon érződött, hogy ki akar lábalni a gödörből, esélyt sem adott az őt közvetlenül üldöző vetélytársának. MvG ugyan nem hozott „űrdartsot”, de így is 7–1-gyel tarolt.

 

PDC DARTS PREMIER LEAGUE

13. ÁLLOMÁS, MANCHESTER
Peter Wright (skót)–Michael Smith (angol) 1–7
Daryl Gurney (északír)–Michael van Gerwen (holland) 6–6
Simon Whitlock (ausztrál)–Gary Anderson (skót) 7–5
Raymond van Barneveld (holland)–Rob Cross (angol) 6–6
Michael Smith (angol)–Michael van Gerwen (holland) 1–7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik