Darts Eb: egyesben kevésbé ment férfi játékosainknak

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.09.27. 21:36
Csütörtökön kezdődött el a dartsosok hazánkban – azon belül is Budapesten, a MOM Sportközpontban – zajló WDF Európa-bajnokságának legnagyobb presztízsű viadala: a férfiak egyéni versenye.

Négy magyar szerepelt a 152 induló között, és a mieink olyan szempontból viszonylag szerencsés sorsolást kaptak, hogy hárman is erőnyerők voltak az első fordulóban, egyedül Rucska Józsefnek kellett játszania, akit legyőzött a gyomorrontás és az ír John O'Shea (4–1).

A második körben, tehát a 128 között kapcsolódott be a küzdelmekbe előbb Petrács Gábor és Székely Pál – ők mind a ketten nyertek, előbbi a gibraltári Anthony Lopezt (4–3), utóbbi a török Oguzhan Kayát verve (4–1) –, majd Takács Gábor, akinek a mérkőzése a nagyszínpadra került a skót Euan Callander ellen, és ez szemmel láthatólag feldobta, mert 3–1-re elhúzott a négy nyert legig tartó meccsen. Sokáig a 90-es lélektani határ fölött volt a körátlaga, aztán azonban kissé elfogytak a triplák, jött a fordulat, de alaposan megizzasztotta ellenfelét (4–3).

Maradt tehát Petrács és Székely a legjobb 32 közé jutásért, ám sajnos ez már számukra is a végállomást jelentette. Az idei bajnoki ranglista második helyezettjét szólították előbb tábla elé, a katalán Josep Arimanyval kellett megküzdenie, a vége 4–1 lett oda. A bajnoki címvédő Székely volt az utolsó mohikánunk, aki a 2014-ben a lakeside-i világbajnokságot is megjáró ír Michael Meaneyvel szemben megszerezte a vezetést, ráadásul ellenfele kezdését elvéve, utána azonban a kiszállókkal nem volt szerencséje: amikor a tábla közepéből, a bullból pattant ki egy nyila, szó szerint. Még 3–1-es hátránya után indított egy utolsó rohamot, 3–2-t követően viszont ellenfele már nem adta ki a kezéből a kezdeményezést – ez a parti 4–2 lett oda, így két győzelem és négy vereség legjobb férfijátékosaink mérlege.

Elkezdődtek még a női párosok küzdelmei is, ott Ihász Veronika és Ölei Annamária sajnos már az első meccsén kikapott a 64 között, Csombok Krisztina és Erdei Nóra duója viszont kettőt is nyert, a legjobb 16 között esett ki, így a kilencedik helyen végzett, ami szép teljesítmény.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik