Darts: a címvédő Rob Cross az első meccsén kikapott a német újonctól

Vágólapra másolva!
2020.07.19. 23:47
A 27. darts World Matchplay első fordulójának vasárnapján nagy meglepetésre kiesett a címvédő, korábbi világbajnok Rob Cross.

Nem akármilyen mérkőzéssel kezdődött a vasárnapi program, az osztrák Mensur Suljovic és az angol Jamie Hughes összecsapása minden igényt kielégítő, fordulatos összecsapást hozott: Suljovic már 4–1-re is vezetett, ám a 34 éves Hughes innen nagy feltámadásba kezdett és 8–6-ra már ő vezetett, s messze volt még a vége. Suljovic ekkor ugyanis szintén magához tért, és 9–9-nél egyenlített, majd 10–10 után eldőlt, hogy extra legek kellenek a győzelemhez, ez végül Suljovicnak jött össze, 12–10-re győzött.

A második meccsen Glen Durrant simán elintézte a holland Jeffrey de Zwaant, majd jött a 2018-as világbajnok, egyben címvédő Rob Cross, és aWMP-újonc német, Gabriel Clemens összecsapása, amelyik egészen váratlan eredményt hozott: a címvédőt ugyanis 10–8-ra legyőzte az újonc, így 2006 óta először fordult elő, hogy a regnáló bajnok az első meccsén búcsúzni kényszerült – akkor Colin Lloydé volt a kétes dicsőség.

Clemens kezdett jobban, rögtön elvette Cross kezdését, s ugyan 3–1-re, majd 5–3-ra is vezetett, s olykor egészen demoralizálóan játszott, dobott például 170-es kiszállót, ám Cross mégis fordítani tudott, 6–5-nél nála volt már az előny. Innen viszont Clemens megint belehúzott és visszavette a vezetést, és már ki sem engedte a kezéből, így bejutott a legjobb tizenhat közé.

A nap másik táblához lépő világbajnoka, a haivatalban lévő világbajnok, a WMP 2017-es döntőse Peter Wright volt, aki ha némi nehézség árán, de azért csak továbbjutott a portugál José de Sousa ellen: utóbbi három leggel vezetett, miután az elején kétszer elvette ellenfele játékát, 5–2, 6–3 7–4, és 8–5 is állt az eredményjelzőn, amikor Wright elkezdte összekapni magát, és az meccs utolsó öt legét megnyerve bejutott a második fordulóba.

Az utolsó meccsen Michael Smith nagy formát mutatott Jonny Clayton ellen: közel 70 százalékkal kiszállózott, összehozott egy 10-nyilas leget, folyamatosan elvette ellenfele játékát, aki csak egyszer tudta a kezdését hozni. Smith végül 10–3-ra nyert egy végtelenül sima mérkőzésen.

DARTS
WORLD MATCHPLAY, MILTON KEYNES, 2. NAP

1. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Mensur Suljovic (osztrák)
–Jamie Hughes (angol) 12–10
Glen Durrant (angol)–Jeffrey de Zwaan (holland) 10–3
Rob Cross (angol)–Gabriel Clemens (német) 8–10
Peter Wright (skót)–José de Sousa (portugál) 10–8
Michael Smith (angol)–Jonny Clayton (walesi) 10–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik