Csupasport: szerdán rajtol a 42. Tour de Hongrie!

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 18:49
Május 12-től öt napon keresztül tart a régió legrangosabb nemzetközi kerékpáros körversenye, amelyen minden eddiginél erősebb mezőny gyűlt össze, benne tizenkét magyar bringással.

Az utóbbi évtizedben jelentős kerékpáros-eseménnyé nőtte ki magát a Tour de Hongrie, amelyet 42. alkalommal rendeznek meg, ezúttal a fővárosban és nagyrészt Nyugat-Magyarországon. A méltán neves országúti viadalra számos World Team is jelezte érkezését, így biztosak lehetünk abban, hogy színvonalas versenynek lehetünk szemtanúi.

Az idei Tour de Hongrie-ra minden eddiginél erősebb mezőny érkezik, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a 22 csapat közül kilenc World Team-istálló. A neves csapatok között találjuk – többek között – az Israel Start-Up Nationt (itt teker az olimpiai bronzérmes, háromszoros Tour de France-győztes brit Chris Froome), a Jumbo-Vismát vagy éppen a Bahrain Victorioust.

Jól csengő nevekben sem lesz hiány, hiszen számos versenyző már a Tour de France-on, a Giro d'Italián vagy éppen a Vuelta a Espanán is bizonyított. Jelen állás szerint a Jumbo-Visma színeiben nyeregbe ül a holland Mike Teunissen, aki tavalyelőtt megnyerte a Tour de France első szakaszát, de megcsodálhatjuk a Bahrain Victorious-istálló erősségét, az ausztrál Heinrich Hausslert is, aki a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán is nyert már szakaszt. A német DSM is nagy nevekkel érkezik: elég, ha csak az amerikai időfutammenőre, Chad Hagára gondolunk, ő már jegyzett etapgyőzelmet a Giro d'Italián. Szintén magáénak tudhat egy-egy Giro-szakaszgyőzelmet az olasz Damiano Cima (Gazprom-RusVelo) és az ugyancsak olasz Andrea Guardini (Giotti Victoria Savini Due) is, ők mindketten ott lesznek a mezőnyben.

A teljes cikket programmal együtt elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik