Csupasport: Nagy Sportágválasztó minden korosztálynak

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.09.13. 20:39
Címkék
Már 25. alkalommal rendezik meg a Nagy Sportágválasztót a Merkapt Sportközpontban, ahol a gyerekek 109 különböző sportággal találkozhatnak, s talán a jövő bajnokai is közöttük lesznek.

Május és szeptember – ha a téli Sportágválasztót nem számítjuk, ez a két állandó időpontja az immár hagyományos rendezvénynek, s nem véletlenül rendezik ekkor a péntek-szombati dzsemborit a X. kerületben.

„Májusban azért, mert jön a nyár, és el lehet dönteni, hogy a szünetben mit sportoljon a gyerek, milyen táborba írassák be a szülők, szeptemberben pedig azért fontos, mert kezdődik az iskola, s komoly döntést kell hozni, hogy milyen sportág, elfoglaltság lenne megfelelő a gyerek számára – kezdte Szemán Róbert, a Nagy Sportágválasztó ügyvezetője. – A mostani már a huszonötödik rendezvényünk, és ha visszatekintek, fényévekre vagyunk az elsőtől. Akkor húsz sportág volt és hatszáz vendég, most százkilenc sportággal lehet megismerkedni és húszezer embert várunk, májusban már voltak is ennyien.”

További részletek az eseményről a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik