Csupasport: harminc éve csúcstartó, idén 23 versenyen indult

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.16. 08:37
Címkék
A kincsesbányai sportember harminc éve tartja az utánpótlás országos csúcsot kétezer méteren, de nem ezért emlékezetes neki a 2019-es esztendő, sokkal inkább a számtalan érem miatt.

Szatzker Csaba korábbi válogatott szeniorfutó kedvencei közé tartoznak a szenior fedett pályás és szabadtéri országos bajnokságok, de azért idén is körbefutotta a Balatont, részt vett a Kékes Csúcsfutáson, több terepfutáson és félmaratonin, és szokásához híven minden versenyről kupával vagy éremmel tért haza.

„Idén sok utcai futóversenyen indultam az egy kilométeres távtól a félmaratoniig, és szinte mindenhol korosztályos vagy abszolút helyezést értem el – foglalta össze 2019-es évét Szatzker Csaba a csupasport.hu-nak. Az éjszakai futóverseny sajátos hangulatát Esztergomban és Budapesten is átélhettem, s tényleg csak ajánlhatom mindenkinek.”

Az otthoni edzések kedvelői könnyebb helyzetben vannak a tekintetben, hogy az interneten számos mozgásforma közül választhatnak. Idén egy költséges tréningfajta volt a legnépszerűbb – a tüköredzésről is olvashatnak a csupasport.hu oldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik