Csupasport: elütötte egy busz, majd maratonit futott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.20. 18:53
Egy százalék – ennyi esélyt adtak az orvosok Matt Longnak, miután kerékpározás közben elütötte egy húsz tonnás monstrum. Három évvel szörnyű balesete után végigfutott a New York City Maratonon.

Matt Longnak a sport szeretetével soha nem volt gondja, már középiskolai évei alatt is aktív életet élt, majd már a New York-i tűzoltóságon dolgozva 2005-ben teljesítette élete első IronMan-versenyét, nem sokkal később pedig kvalifikálta magát a 2006-os Boston Maratonra. Utóbbin viszont már nem indult el, sőt, csoda, hogy egyáltalán képes még járni! Ahogyan addig minden nap, 2005. december 22-én is kerékpárral indult dolgozni, csakhogy egy szabálytalanul kanyarodó húsz tonnás busz elütötte, s maga alá sodorta. Alig maradt ép csontja, rengeteg vért vesztett, szüleivel pedig az orvos közölte, mindössze egy százalék az esélye a túlélésre. Az első negyven órában hatvannyolc egység vért kapott, több mint egy hónapig kómában feküdt, tizennégy hónap alatt negyvenkét műtétet hajtottak végre rajta.

További részleteket Matt Long balesetéről és csodálatos felépüléséről a csupasport.hu weboldalon olvashat!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik