Cselgáncs-vb: Tóth nagy csatában kikapott a bronzmeccsen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.24. 15:46
null
Tóth Krisztián ötödik lett a világbajnokságon (Fotó: ijf.org)
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián óriási csatában elveszítette a japán Nagaszava Kenta elleni bronzmérkőzést hétfőn az olimpiai kvalifikációs baki cselgáncs-világbajnokságon, így ötödik lett. 70 kilóban Gercsák Szabina és Lőrinc Renáta egy vereséggel búcsúzott.

 

A 2014-ben vb-ezüstérmes Tóthra – aki egy hónapja megnyerte a budapesti Grand Prix-t – a kazah Iszlam Bozbajev és az azeri Mammadali Mehdiyev után Rafal Kozlowski várt a 16 között. A lengyel dzsúdós egyetlen komolyabb eredménye tavaly a hágai GP-n szerzett bronzérme volt. Első találkozójukon a 23 éves Kozlowski semmit sem tudott kezdeni a Pénzügyőr sportolójával, kétszer intették, és a hosszabbításra szemlátomást teljesen elkészült az erejével. A ráadás 43 másodpercig tartott, amikor az Eb-ezüsttel és -bronzzal is büszkélkedő magyar a földhöz teremtette ellenfelét, ám a bíró ekkor még nem ítélt semmit. A zsűri videóról visszanézte az esetet, mire a mérkőzésvezető vazaarit jelzett Tóth javára.

A tavalyi, budapesti vb-n ötödik magyarra a negyeddöntőben a német Eduard Trippel várt.

„Nagyon kellemetlen, jobbos ellenfél, taktikus dzsúdóval lehet megverni” – adott rövid ismertetést az MTI-nek Tóth Krisztián edzője, Pánczél Gábor.

A 24 éves magyar dzsúdós nem pihenhetett sokat, mivel alig tíz perc elteltével máris újból tatamira szólították Trippel ellen, akitől kikapott eddigi két meccsükön. A német idén harmadik lett a párizsi Grand Slamen, és megnyerte a válogatottal a vegyescsapat Eb-t Jekatyerinburgban.

A bakui negyeddöntő heroikus küzdelmet hozott, Tóthon negyedik riválisa sem tudott akciót végrehajtani, s a 21 éves Trippelt kétszer intette a bíró. A magyar válldobással és kiemeléssel, míg ellenfele belső horoggal és földharccal próbálkozott, s a kiegyenlített csata a hosszabbításban is folytatódott. Teltek a percek, mindketten egyre fáradtabban mozogtak, mígnem Tóth 3 perc 43 másodpercnél beugrott sokadik támasztott válldobására, melyből mindketten továbbgurultak. A bizonytalankodó bíró vazaarit, majd videózást jelzett, s a zsűri javaslatára végül kiosztotta Trippel harmadik figyelmeztetését, ami már leléptetést jelentett.

Tóth úgy állt ki az elődöntőre, hogy hétfőn már négy hosszabbításos meccs volt a kezében-lábában, de egyik ellenfele sem tudott még akciót bemutatni rajta. Az Eb-ezüsttel és -bronzzal is büszkélkedő magyar két intést kapott a rendes mérkőzésidőben, amely kiegyenlített küzdelmet hozott. A hosszabbításban Sherazadishvilit is figyelmeztette a bíró, majd 2 perc 17 másodperc elteltével a spanyol megkontrázta Tóth támasztott válldobását, és egy hátsó gáncsra kapott ipponnal nyert.

A tavalyi, budapesti vb-n ötödik magyarra a bronzmérkőzésen a japán Nagaszava Kenta várt. A rendes játékidőben egy-egy akciót mutattak be, így hosszabbításra került a sor. Tóth indított egy akciót, amit a japán megkontrázott, és így Nagaszava ipponnal megnyerte a bronzmeccset, a magyar cselgáncsozó ötödik lett.

„Hat golden score-os meccsem volt, meg vagyok elégedve magammal, mert mindent kiadtam magamból, ma ez erre volt elég – értékelt az MTI-nek Tóth Krisztián. Azért fogtam a bordámat, mert az egyik ellenfelem keze egy esésnél alám került, és megreccsentette, de nem hiszem, hogy eltört. Nehéz megfogalmazni, hogy az elődöntő vagy a bronzmeccs miatt vagyok-e csalódottabb, rengeteg dolog bugyog még a fejemben."

A korábban vb-második dzsúdós elmondta, sosem szidja a bírókat, ha ők úgy látták jónak az ítélkezést, ahogy tették, akkor bizonyára úgy volt jó.

A bronzmérkőzésre áttérve a Pénzügyőr versenyzője kifejtette, nagyon mérgesen ment fel a tatamira, és megpróbálta szétbontani a japán Nagaszava Kenta fogását, majd ahogy edzője, Pánczél Gábor mondani szokta, „kard ki kard, és hadd szóljon".

„Az elején nagyon jól felrúgott, később dobtam rajta egy óriásit, így visszahoztam a meccset, fej fej mellett haladtunk. A végén már tényleg úgy éreztem, hogy az utolsókat rúgom, kiment a kraft, befordultam, ő visszakontrázott, és ő lett a bronzérmes” – idézte fel utolsó mérkőzését.

A kimerítő hosszabbításos találkozókról Tóth Krisztián úgy vélekedett, hogy a mostani élbolyban nagyon közel vannak egymáshoz a versenyzők, így nehezen dobják meg egymást, elvétve vannak akciók.

„Azt a támadó dzsúdót csináltam, amit az edzőm mondott, ez az első négy meccsen elég volt. Az egész magyar csapat nevében szeretném megköszönni a szurkolást, nem csak a sajátomnak érzem ezt az ötödik helyet, és reméljük, hogy a hátralévő napokon túlszárnyalnak engem” – tette hozzá a 24 éves dzsúdós.

NŐK

A korosztályos szinten páratlan éremgyűjteménnyel büszkélkedő Gercsák Szabina – aki ifjúsági olimpiai bajnoki címe mellett ifi és junior világ- és Európa-bajnok volt – ugyancsak a 64 között mutatkozott be a Nemzeti Tornacsarnokban. Ellenfele a kanadai Emily Burt volt, aki egy világkupa-bronznál tartott. Első meccsük magyar szempontból sajnálatosan rövidre sikerült: a DVTK Eb-harmadikja 1 perc 14 másodperc elteltével bekerült egy leszorításba, amelyből Burt lábbal fojtást kezdeményezett, és ipponnal nyert.

A 22 éves Gercsák ezúttal sem nyilatkozott az MTI-nek, helyette edzője, Flórusz János értékelte a történteket:

„Megnéztük a kanadai pár mérkőzését, lehetett rá készülni, de Szabina nem tartotta be a taktikai utasítást, és rossz fogást vett fel. Ebből lett a leszorítás és a háromszög-technikával végrehajtott fojtás” – elemezte a meccset.

„Menni kellett volna előre, támadni, dobni, nem védekezni és lefogni az ellenfél kabátujját. Jó formában érkeztünk ide, nagyon csalódott vagyok” – tette hozzá.

Súlycsoporttársa, Lőrinc Renáta nehéz sorsolást kapott, mivel a német Giovanna Scoccimarróval kellett megküzdenie, aki 20 évesen már Eb-ezüstéremmel rendelkezett, ráadásul mindhárom korábbi találkozójukon megverte az UTE versenyzőjét. Nem volt ez másként negyedszerre sem, a német 43 másodpercnél és 2.10 percnél is vazaarit kapott belső combdobására, és utóbbi már ippongyőzelmet jelentett. Gercsák és Lőrinc így helyezetlenül zárta a vb-t.

CSELGÁNCS-VB, BAKI
A HÉTFŐI VÉGEREDMÉNYEK
FÉRFIAK, 90 KG

Világbajnok: Nikoloz Sheradazishvili (Spanyolország)
2. Asley Gonzalez (Kuba)
3. Axel Clerget (Franciaország) és Nagaszava Kenta (Japán)
...5. Tóth Krisztián

NŐK, 70 KG
Világbajnok: Araj Czizuru (Japán)
2. Marie Eve Gahie (Franciaország)
3. Yuri Alvear (Kolumbia) és Ono Joko (Japán)
...Gercsák Szabina és Lőrinc Renáta helyezetlen

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik