Cselgáncs-vb: pénteken nem sikerült a bravúr a mieinknek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.21. 11:42
A 66 kilogrammos Gorjánácz Zsolt kikapott a legjobb 32 között, valamint az 52 kilogrammos Pupp Réka és Knetig Emőke is befejezte szereplését az olimpiai kvalifikációs baki cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján.

Elsőként az Atomerőmű SE-ben dzsúdózó Puppot szólították tatamira – aki tavaly Grand Slam-ezüstérmet nyert az azeri fővárosban –, ellenfele a 64 között az izraeli Betina Temelkova volt. A négyperces mérkőzésidő kemény küzdelmet hozott értékelt akció és intések nélkül, majd a hosszabbítás 58. másodpercében a paksi versenyző átfordította a hátára riválisát, és vazaarival nyert.

„Lecseréltették velem a dzsudogi kabátomat, ezért voltam IJF feliratú felsőben, és ezért nem ülhetett oda a tatamihoz edzőm, Braun Ákos” – mesélte az MTI-nek a 22 éves Pupp, akire a második fordulóban Evelyne Tschopp várt. A svájci cselgáncsozó – akitől kikapott idén a tel-avivi Európa-bajnokságon – első meccsén óriási meglepetésre megverte a címvédő japán Sisime Ajt.

A szőnyegek és a súlycsoportok beosztása miatt Puppnak nem sok pihenő jutott, máris összeakaszkodhatott Tschopp-pal, aki ellen remekül állta a sarat. A találkozó az aranypontig tartó hosszabbításba torkollott, melynek nyolcadik másodpercében a kétszeres Eb-harmadik svájci a földre döntötte magyar riválisát, és vazaarival nyert.

Búcsúja után Pupp kifejtette, hogy ellenfele fokozatosan kerekedett föléje:

„A négy perc hajrájában már ő irányított, nekem pedig elment a koncentrációm. Tschopp szépen jött fel, amit tulajdonképpen én szoktam, sajnos most nem sikerült” – tette hozzá.

Súlycsoporttársa, Knetig Emőke még kevesebb sikerrel járt, a bajai versenyző két-két intéssel jutott el a hosszabbításig a vietnami Thuy Nguyen ellen, majd a ráadás első percében megkapta harmadik figyelmeztetését is, így befejezte szereplését.

A Honvéd 28 éves dzsúdósa, Gorjánácz Zsolt – aki idén második lett a szófiai világkupa-versenyen – a szaúdi Abdulaziz Albasi után a 32 között Nathon Burnsszel csapott össze. Eddigi egyetlen mérkőzésüket 2013-ban a két világkupa-viadalon győztes ellenfél nyerte, aki tavaly váltott britről ír színekre. A második találkozójukon is az ellenfél irányított, Gorjanáczot kétszer intették, majd 24 másodperccel a vége előtt Burns egy fejen átforgatásra kapott ipponnal nyert.

A magyar versenyző szomorúan tárta szét karját a vereség után:

„Ugyanazért kaptam ki tőle, mint öt éve – mondta az MTI-nek. – Nagyon nem fekszik nekem a stílusa, balos alapállású, tartja a távolságot, nem tudtam megfogni.”

Ezzel a magyarok számára véget ért a pénteki program. A vb szombati versenynapján 73 kilogrammban Ungvári Miklós és Szabó Frigyes, 57 kilóban pedig Karakas Hedvig lép tatamira Bakuban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik