Cselgáncs: rendeződött a vita Ungvári és az MJSZ elnöksége között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.09. 13:32
Rendeződött a vita az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós és a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöksége között – adta hírül az MTI.

A szövetség keddi tájékoztatása szerint a háromszoros Európa-bajnok cselgáncsozó és Tóth László elnök „tisztázták azokat a félreértéseket”, amelyek sportolónak az MJSZ elnökségéhez írt és az elnökségi tagságáról való lemondását tartalmazó levelében szerepeltek.

A keddi közlemény szerint a 36 éves Ungvári lemond az elnökségi tagságáról, mivel minden erejével az augusztusi, budapesti világbajnokságra szeretne készülni. Tervei szerint a vb után folytatja sportolói karrierjét, akár a tokiói olimpiáig is, és ebben az MJSZ teljes mértékben támogatja.

A háromszoros vb-bronzérmes a múlt héten többek között azt írta:

„A kettőnk közötti konzultáció arról győzött meg, hogy az elnök úr a nem tisztességes megoldás híve és nem vállalja a felelősséget. Ennek tudatában döntöttem úgy, ahogy döntöttem. Úgy gondolom, hogy ilyen szellemben és bizalmatlanságban nem lehet további együttműködést folytatni.”

Ungvári 2012 decembere óta volt tagja a szövetség vezetésének.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik