HIRDETÉS
HIRDETÉS
MTI 2017.11.16 12:24 Frissítve: 2017.11.16 13:17

Cselgáncs: az elnök szerint a világ elszaladt mellettünk

A magyar cselgáncs mellett elszaladt a világ – véli Tóth László, a szövetség elnöke, aki a sportágban dolgozók összefogásában, valamint a központosításban látja a kivezető utat.

HIRDETÉS
Az eddigi heti egy keretedzés helyett a jövőben három lesz (Fotó: Szabó Miklós)

 

„Közös összefogásra van szükség, nem megy másként. A világ elszaladt mellettünk” – fogalmazott a sportvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában csütörtökön. Hozzátette: a sportágban olyan fajta központosítás lesz, ahol a munkára koncentrálnak, valamint az eddiginél jóval többet kell edzeniük egymással a válogatottaknak, illetve azoknak az utánpótláskorú fiataloknak, akiket szeretnének felzárkóztatni a felnőttekhez

Kiemelte: az eddigi heti egy keretedzés helyett a jövőben három lesz, s a válogatott nemcsak Budapesten, hanem régiós központokban – többek között Kaposváron, Miskolcon, Cegléden, Győrben – készülne és versenyezne. Ezekre az alkalmakra – az elnök elmondása szerint – földrajzi alapon szomszédos országok dzsúdósait is elhívnák, illetve a jó sportdiplomáciai kapcsolataikat kihasználva várnak iráni, illetve mongol versenyzőket is.

„A szakma a központosítási elképzelésekkel egyetértett, a szövetségi kapitányok személyét illetően azonban akadtak nézeteltérések” – említette az elnök. Elárulta: a struktúraváltásról a riói olimpia után döntöttek, ám miután a sportágban tizenöt hónapot követően sem alakult ki konszenzus a személyi kérdésekben, az elnökség Pánczél Gábort a férfi, Toncs Pétert a női szakág vezetésével bízta meg. A szakmai munkát a japán Micutosi Nandzso felügyeli, aki korábban négy éven át irányította az ázsiai ország női olimpiai válogatottjának felkészülését.

Az elnök hozzátette: azok a nemzetek, amelyeket korábban „nevetve” lenéztek – a környékről a horvátokat, az osztrákokat, a románokat és a szlovénokat említette – következetes utánpótlásprogramot vittek végig, és nemcsak utolérték, hanem már le is hagyták a magyar dzsúdót.

„Az U23-as Európa-bajnokság erre a bizonyíték, ahol igazából kikaptunk tőlük. Nekünk vissza kell fognunk egy picit az arcunkból” – fogalmazott. Hangsúlyozta: a cselgáncs olyan sportág, amelyet egyedül, megfelelő edzőpartner nélkül senki nem űzhet. Megjegyezte: a nemzetközi szövetség olimpiai edzőtábora Dunavarsányban van, ahol az eddigi harminc-negyven fő helyett a jövőben száz külföldi versenyzőt, potenciális edzőpartnert látnának vendégül.

A magyar válogatott érem nélkül zárta a tavalyi, riói olimpiát és az idei, budapesti világbajnokságot. Rio de Janeiróban Ungvári Miklós az ötödik, Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig és Joó Abigél a hetedik helyen végzett, míg a Papp László Sportarénában Csoknyai László, Tóth Krisztián és Bor Barna lett ötödik.

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.21 00:10:40

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Az amerikai bunyóst arra kérték, húzzon be egyet az előtte pózoló bábunak, ő pedig erőfitogtatásként még az állkapcsát is eltörte, mert mint utóbb mentegetőzött, fel sem vetődött benne, hogy élő embert rejt a jelmez.

2018.11.19 00:32:53

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL.A sportolók a nehéz feladatokkal járó kényelmetlenségek iránt is toleránsabbakká válnak, könnyebben lépnek ki komfortzónájukból. Ha egy-egy feladat igazán fontos számukra, hatalmas energiákat képesek mozgósítani.

2018.11.17 23:29:09

Egyéb egyéni CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Az olimpia a fő kérdés, az, hogy a NOB mit szólna egy, a legfényesebb csillagait vesztett sportághoz, amely a Phelps-érának köszönhetően jelenleg minden korábbinál nagyobb súlyt képvisel a játékokon.

2018.11.16 17:13:19

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2018.11.15 13:47:44

Egyéb egyéni PÓR KÁROLY

INTERJÚ. „Sportértékről fölösleges is beszélni, a UFC üzleti vállalkozás” – S. Kovács Ádám a küzdősportokról, Mayweatherről.

HIRDETÉS
HIRDETÉS