Cselgáncs: átadták az iskola tetejére épült akadémiát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.19. 20:03
Ünnepélyes keretek között avatták fel Gazdagréten a Budai Judo Akadémiát, amely a Vasas cselgáncsozóinak is otthonául szolgál.


A 800 négyzetméteres területen megvalósult beruházás különlegességét az adja, hogy az új dzsúdóterem a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola tetején létesült, széleskörű összefogásnak köszönhetően.
A 800 négyzetméteres területen megvalósult beruházás különlegességét az adja, hogy az új dzsúdóterem a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola tetején létesült, széleskörű összefogásnak köszönhetően.

A csütörtök esti avatóünnepségen – melynek díszvendége Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő és Karakas Hedvig olimpiai ötödik cselgáncsozó volt – Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár felidézte, hogy az egész építési folyamatot végigkísérhette a kezdetektől fogva.

„Irigylem azokat a gyerekeket, akik most kezdik a pályafutásukat, azt kívánom nekik, hogy élvezzék a sportolás minden percét. Nem baj, ha nem lesz mindenkiből élsportoló, a sportág szeretete és a sportolás öröme legalább ennyire fontos" – tette hozzá Sárfalvi.

Marius Vizer, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) elnöke gratulált a projekt megvalósításában résztvevőknek, és közölte, bízik benne, hogy az itt felkészülő új dzsúdós generáció tagjai sok dicsőséget fognak hozni az egész sportágnak. Az IJF első embere a támogatásért nyújtott segítségért a sportág alapítójáról, Kano Dzsigoro professzorról készült szobrot adott át Hoffmann Tamás polgármesternek, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának elismeréseként IJF-emlékplakettet nyújtott át Sárfalvi Péternek.

Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere kiemelte, meggyőző eredménye lett annak a közös munkának, amely a kormányzat és a kerület mellett a szövetség, az iskola, a Vasas Sport Club és nem utolsósorban a szülői összefogás nyomán jött létre.

„Az a célunk a kerületben, hogy a fiatalok számára minden korosztályban megteremtsük a mozgás, sportolás, egészséges életmód lehetőségét. Ez az akadémia maximálisan megfelel ezeknek a szempontoknak" – jelentette ki a városvezető.

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke szerint egy példaértékű közösség kapott új infrastruktúrát.

„Hadfi Dániel és Bere Tamás remek munkával, fokozatosan jutatták el a műhelyüket eddig a szintig. Példátlan összefogás kellett ahhoz, hogy most itt legyünk, minden szereplőnek köszönet jár ezért. Az, hogy Magyarország legnagyobb és legerősebb klubja befogadta a szakosztályt, komoly lendületet ad minden korosztály versenyzőinek" – mondta az MJSZ vezetője.

Markovits László, a Vasas SC elnöke emlékeztetett arra, hogy az Újbuda SE és a Vasas Judo a tavalyi év elején többlépcsős sportszakmai együttműködést indított el, amelynek az új akadémia megépítése is részét képezi, a beruházás pedig egyúttal a Vasas Sport Club 2020-ig megvalósítandó létesítményfejlesztési programjába is beletartozik.

Hadfi Dániel, a Vasas Judo vezetője, korábbi Európa-bajnok sportoló közölte, büszke arra, hogy mostantól nemzetközi színvonalú helyszínen tudnak edzeni.

„Közel harminc éve tart a pályafutásom a sportágban, de bátran mondhatom, hogy ez most az egyik legszebb pillanatom. Edzőkollégáimmal azon leszünk, hogy a továbbiakban is a Család az első, Vasas-mottó jegyében neveljük a dzsúdó szeretetére a nálunk sportoló fiatalokat" – tette hozzá a világbajnoki bronzérmes ex-cselgáncsozó.

A köszöntők után az Újbuda SE és a Vasas versenyzői tartottak látványos bemutatót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik