Cselgáncs: a doppingügyben meggyanúsított újpesti sportoló mindent elmond

Vágólapra másolva!
2011.04.29. 09:58
Címkék
Kedden a nyilvánosság előtt kívánja bizonyítani ártatlanságát Ungvári Attila doppingügyében Taraba Sándor, az UTE cselgáncsozója.

A múlt heti isztambuli Európa-bajnokságon 73 kg-ban helyezetlenül végzett dzsúdós a hetek óta gyűrűző botrány kapcsán sajtótájékoztatót hív össze, amelynek helyét és pontos idejét később teszi közzé.

„Nem neveztek meg, de több alkalommal is körülírtak, utalva például a családomra, így gyakorlatilag az egész sporttársadalom számára beazonosítható vagyok – mondta pénteken a távirati irodának a 27 éves Taraba. – Kedden elmondom, hogy mi történt, mivel az én szavam is ugyanannyit ér, mint Ungvári ügyvédjéé, és nem tűröm, hogy összesározzák a nevemet.”

A szintén 73 kg-os Ungvári Attilának januárban a bakui világkupán, majd februárban a budapesti Hungária Kupán – utóbbin aranyérmet nyert – adott mintájában találtak az ellenőrök doppinglistás anyagokat. A B próbát Ungvári egy bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A teszttel. Ezután bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá.

„Álláspontunk szerint Ungvári Attila nem elkövető, hanem sértett, miután tudtán kívül került a szervezetébe a tiltott szer – hangsúlyozta a szövetség múlt hétfői sajtótájékoztatóján Ruttner György ügyvéd. – Alapos a gyanú, hogy valaki szándékosan csempészte a frissítőjébe a doppingszert, és tudomásom szerint magyar rivalizálás állhat az ügy hátterében.”

Az ügyben a nemzetközi szövetség (IJF) a folyamatban lévő büntetőeljárás eredményének ismeretében hoz majd ítéletet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik