Bridzs: párosban magyar siker a budapesti fesztiválon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 11:29
Címkék
Hollandia juniorválogatottja nyerte meg a 40. Nemzetközi Budapest Bridzsfesztivál csapatversenyét. Az ötnapos eseményt záró MP-páros versenyen magyar duó, Lakatos Péter és Winkler Gábor lett az aranyérmes.

A Veri Kiljan, Luc Tijsen, Thibo Sprinkhuizen, Guy Mendes de León összeállítású holland juniorválogatott a kilencfordulós alapszakaszt nagy előnnyel zárta az élen a 24 csapatos mezőnyben, majd az elődöntőben (33–8) és a döntőben (33–6) is magabiztos fölénnyel győzött.

A második a Czímer Csaba, Gál Péter, Gellér János, Kuttner György csapat lett, a bronzmeccset Bakó Dániel, Konkoly Csaba, Szetei Zsolt, Vikor Attila és Raffael Wadl nyerte.

A háromfordulós MP-páros versenyen a Lakatos Péter, Winkler Gábor pár lett az első 61.73 százalékos eredménnyel.

A háromfordulós versenyt az 58 pár között 68 százalék fölötti eredménnyel az első helyen kezdte a későbbi győztes, a második fordulóban ugyan előzött a végül ötödik helyre bejövő Argay Gyula, Zoller Róbert pár, de az utolsó fordulóban elért 64.47 százalék aranyat ért, így a fesztivált nyitó IMP-páros verseny után a záró eseményen is magyar siker született.

40. NEMZETKÖZI BUDAPEST BRIDZSFESZTIVÁL, MP-PÁROS VERSENY
1. Lakatos Péter, Winkler Gábor 61.73 százalék
2. Marjai Péter, Szabó Csaba 59.89
3. Jacek Sikora, Adam Walczynski (lengyel) 59.78
4. Amir Ezion, Ami Zamir (izraeli) 59.34
5. Argay Gyula, Zoller Róbert 59.06
6. Udvari Szabolcs, Varga István 59.02

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik