Brandek ha találkoznak – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 23:48

Nem akarok angol nyelvű alapfokú közgazdasági továbbképzést indítani, de azért gyorsan tisztázzuk, mit jelent a már a magyarban is meghonosodott brand szó: márkát, márkanevet, védjegyet, különösen olyat, amely egy terméket vagy szolgáltatást az üzleti világban jól felismerhetően azonosítani tud. Kitágítva a horizontot a bizniszen kívülre, természetesen az élet más szférájában is léteznek brandek, gondoljunk például az opera egyik etalonjának számító milánói Scalára, vagy épp a sport területén a patinás, világszerte ismert és közkedvelt klubokra.

Utóbbi műfajban Magyarországon minden bizonnyal a Ferencvárost nevezhetjük a legjobb, legjelentősebb brandnek, lassan, de biztosan – hiszen 1899 májusában alapították – immár százhúsz év „imázsépítéssel” a háta mögött. Az FTC neve a határon túl is jól cseng, itthon mindenképpen a legnépszerűbbnek számít, s bár húzóágazata kimondva a labdarúgás – legutóbb január végi Hosszabbítás mellékletünkben nyilatkozta Nyíri Zoltán ügyvezető alelnök, hogy a futball az egyesületben mindenekfelett áll –, a többieket sem hanyagolják el, sőt.

Jó kérdés, hogy a sok szakosztályos klubmodell mennyire hatékony és modern, a Fradiban mindenesetre próbálnak megbirkózni ezzel a nem kis feladattal. Megőrzik a tradicionális „ferencvárosi” sportágakat, miközben, ha van rá igény és erőforrás, behoznak újakat. Pontosabban olyanokat, amelyek valaha működtek a zöld-fehérek égisze alatt, legutóbb például 2014-ben az ökölvívást, most pedig a gyorskorcsolyát, annak is rövid pályás válfaját. Utóbbi kapcsán nyugodtan beszélhetünk a brandek találkozásáról, hiszen a durván egy évvel ezelőtti történelmi tett, az első magyar téli olimpiai aranyérem megszerzése óta a szakág nagyszerű márkanévnek számít. S hogy megint Nyíri Zoltánt idézzük, „a legjobbak a legjobb helyen” szlogen sem túlzás, hiszen a Liu és a Krueger testvérek, valamint mesterük, Bánhidi Ákos érkezésével egy csapásra zászlóshajóvá vált az FTC rövid pályán, de annál hosszabb távon.

A nagy találkozás tehát logikusnak mondható, a felfokozott elvárás és érdeklődés szintén, ezek után nem csoda, hogy az információ még a hivatalos bejelentés előtt kiszivárgott. Fogjuk ezt arra, hogy ilyen jó és népszerű brandek esetén számolni kell „hírszerzők” feltűnésével. S hogy egy másik közgazdasági kifejezéssel zárjunk, a klub és a versenyzők számára egyaránt win-win szituációnak tűnik a jelenlegi, amellyel mindenki csak nyerhet. Kivéve az ellenfelek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik