Böczögő tarolt, Hidvégi remekelt

2010.09.05. Utolsó módosítás: 2012.05.21 02:51:49

A nőknél Böczögő Dorina, a férfiaknál pedig Hidvégi Vid volt a legeredményesebb a Magyar Tornaszövetség fennállásának 125 éves évfordulója alkalmából zajló rendezvénysorozatba illeszkedő országos bajnokság szerenkénti döntői során.

Böczögő nagyszerűen szerepelt (Fotó: Czerkl Gábor)

A férfiaknál az összetett bajnok Hidvégi Vid korláton győzött, lovon, talajon és gyűrűn második lett, ezzel a szerenkénti ob legeredményesebb férfiversenyzőjeként zárt. A nyújtóra elfáradt, ugráson nem is indult. A legjobban most is lólengés sikerült Hidvéginek: Kovács István vezetőedző szerint ha teljesen rendbe jön a könyöke, nem lesz gond 6.5 kiindulópontú gyakorlatot produkálnia.

Kifejezetten jól szerepelt Mihók Ádám, aki a talajon szerzett arany mellé még két ezüstöt és egy bronzot is begyűjtött. A lólengést természetesen a négyszeres Európa-bajnok Berki Krisztián nyerte, aki a vezetőedző tájékoztatása szerint 6.6-ból indította gyakorlatát.  A lendületes, nagyon jó kezdés után korrigálnia kellett, ez pedig kivett belőle egy kis erőt.

Kihirdették az első vb-válogató eredményét is: vezet Hidvégi. A második válogatóra Tatán, szeptember 18-án kerül sor, és a két verseny helyezési pontjai alapján az első három versenyző automatikusan tagja a vb-csapatnak, míg további három főt Kovács István jelöl az októberi rotterdami vb-re. A következő két hétben a férfiválogatott Tatán készül, míg Hidvégi, Nyers és Marján csütörtökön elutazik a genti világkupára.

A nőknél az olimpikon Böczögő Dorina valamennyi szeren diadalmaskodott, igaz, talajon Csillag Tündével holtversenyben. Az összetett bajnok ma felemáskorláton remekelt, gerendán már elmúlt az összetettben tapasztalt bizonytalansága, ugrását ezúttal könnyítette, talajgyakorlatával viszont kevésbé volt elégedett, mivel rontott.

Draskóczy Imre vezetőedző szerint Böczögő mellett Csillag Tünde is nagyon jól tornázott, míg Tóth Renáta kicsit rosszabb formában volt. Divéky Luca a végére elfáradt, de kiegyensúlyozottan versenyzett. A női válogatott Budapesten készül tovább, Böczögő, Tóth és Divéky csütörtökön a genti világkupára utazik. A második vb-válogatóra szeptember 18-án kerül sor; a két válogató helyezési pontjai alapján az első négy automatikusan tagja a vb-csapatnak, míg két versenyzőt a vezetőedző jelöl ki.

Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára is elégedett volt a 125 éves ünnepi rendezvénysorozat jegyében lebonyolított országos bajnoksággal. Kiemelte, milyen jó volt látni, hogy a versenyzők mennyire szurkolnak egymásnak. A főtitkár azt is megjegyezte, nemcsak az úszók nem kaptak jutalmat teljesítményükért, hanem Berki Krisztián sem kapta még meg a tavalyi vb-ért járó jutalmat az államtól, és más sportágakban is hasonló cipőben jár több versenyző.

„Úgy érzem, ez a mai szerenkénti ob jó megkoronázása volt a tegnapi napnak. Egy kicsit nehezebben mozogtam, mint tegnap, a melegítés sem ment olyan jól. Legjobban most is a lóval vagyok megelégedve, a végére, a nyújtóra egy kicsit elfáradtam” – nyilatkozta Hidvégi.

„Láttam jó gyakorlatokat, Hidvégi Vid például jól szerepelt, a lovával kifejezetten elégedett vagyok, és az állóképessége is megfelelő. A többiek vegyes képet mutattak: akadt, aki meglepően jól szerepelt az elmúlt időszakhoz képest, így szimpatikusan tornázott Mihók Ádám. Berki Krisztián nagyon lendületesen kezdett lovon, aztán a végén rontott, de a vébéig még van időnk korrigálni” – értékelt Kovács István.

„Nagyon örülök, hiszen legutóbb még 2006-ban tudtam nyerni összetettben és utána valamennyi szeren. A felemáskorláttal kifejezetten elégedett vagyok, sokan mondták is, hogy már rég nem láttak ilyen gyakorlatot tőlem. Egy elemet könnyítettem az ugrásban, így örülök, hogy itt is nyertem” – vélekedett Böczögő.

 

 
   Helyezés Név Egyesület Edző Pontszám
Talaj 1. Mihók Ádám BHSE Kelemen Zoltán 14.700
  2. Hidvégi Vid KSI SE Laufer Béla 14.300
  3. Marján Péter BHSE Kelemen Zoltán 14.050
  4. Szabó Nándor Bercsényi DSE Győr Puskás Jenő, Szűcs Róbert 13.700
  5. Kállai Zoltán KSI SE Kelemen Zoltán 13.650
  6. Vecsernyés Dávid Bercsényi DSE Győr Láng Géza, Janik Pál 13.100
  7. Nyers Csaba KSI SE Laufer Béla 13.050
  8. Vadászfi Ákos KSI SE Vereckei István 12.100
           
Lólengés 1. Berki Krisztián UTE Kovács István 15.450
  2. Hidvégi Vid KSI SE Laufer Béla 15.000
  3. Kállai Zoltán KSI SE Kelemen Zoltán 14.150
  4. Nyers Csaba KSI SE Laufer Béla 13.550
  4. Marján Péter BHSE Kelemen Zoltán 13.550
  4. Tálas Bence UTE Vereckei István 13.550
  7. Vecsernyés Dávid Bercsényi DSE Győr Láng Géza, Janik Pál 13.300
  8. Vlacsil Attila Bercsényi DSE Győr Láng Géza, Janik Pál 12.750
           
Gyűrű 1. Kovács Attila BHSE Kelemen Zoltán 14.350
  2. Hidvégi Vid KSI SE Laufer Béla 14.050
  3. Kállai Zoltán KSI SE Kelemen Zoltán 13.900
  4. Vlacsil Attila Bercsényi DSE Győr Láng Géza, Janik Pál 13.800
  5. Tálas Bence UTE Vereckei István 13.750
  6. Mihók Ádám BHSE Kelemen Zoltán 13.700
  6. Nyers Csaba KSI SE Laufer Béla 13.700
  8. Marján Péter BHSE Kelemen Zoltán 13.650
           
Ugrás 1. Marján Péter BHSE Kelemen Zoltán 15.150
  2. Mihók Ádám BHSE Kelemen Zoltán 14.350
  3. Nyers Csaba KSI SE Laufer Béla 14.100
  4. Szabó Nándor Bercsényi DSE Győr Puskás Jenő, Szűcs Róbert 13.850
  5. Kállai Zoltán KSI SE Kelemen Zoltán 13.750
  6. Vecsernyés Dávid Bercsényi DSE Győr Láng Géza, Janik Pál 13.650
           
Korlát 1. Hidvégi Vid KSI SE Laufer Béla 14.800
  2. Mihók Ádám BHSE Kelemen Zoltán 14.200
  3. Nyers Csaba KSI SE Laufer Béla 14.000
  4. Vecsernyés Dávid Bercsényi DSE Győr Láng Géza, Janik Pál 13.700
  5. Szabó Nándor Bercsényi DSE Győr Puskás Jenő, Szűcs Róbert 13.250
  6. Kállai Zoltán KSI SE Kelemen Zoltán 13.050
  7. Vlacsil Attila Bercsényi DSE Győr Láng Géza, Janik Pál 12.900
  8. Tálas Bence UTE Vereckei István 12.650
           
Nyújtó 1. Tálas Bence UTE Vereckei István 14.350
  2. Nyers Csaba KSI SE Laufer Béla 14.100
  3. Mihók Ádám BHSE Kelemen Zoltán 13.850
  4. Kállai Zoltán KSI SE Kelemen Zoltán 13.800
  5. Hidvégi Vid KSI SE Laufer Béla 13.500
  6. Vecsernyés Dávid Bercsényi DSE Győr Láng Géza, Janik Pál 13.450
  7. Vadászfi Ákos KSI SE Vereckei István 13.150
  8. Vlacsil Attila Bercsényi DSE Győr Láng Géza, Janik Pál 11.900