Bob Sapp, a Bestia útja az NFL-től Budapestig

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2011.05.01. 11:54
null
Igazi nehézsúlyú küzdelem: Bob Sapp (jobbra) Akebono ellen (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Ma este a Papp László Budapest Sportarénában lép kötelek közé a küzdősportok világának egyik legismertebb alakja, a botrányos meccsei mellett rendkívüli adottságairól ismert Bob Sapp, aki több sportágban is kipróbálta magát, de igazi hírnevet a K–1-ben szerzett magának. Ismerjük meg közelebbről Kunkli Tivadar mai ellenfelét, az amerikai Bestiát.

Az 1974-ben született Bob Sapp, vagy ahogy a szurkolók hívják, a Bestia karrierje az amerikaifutballban indult, 1997-ben draftolta a Chicago Bears, mint támadó falembert, de az NFL-ben nem sok sót evett meg.

A küzdősportok világában a 2000-es évek elején tűnt fel, és bár több műfajban is kipróbálta magát, igazi hírnevet a K–1-ben szerzett magának.

Versenysúlya legjobb éveiben 150 kiló körül mozgott (a mai gála szervezőinek tájékoztatás szerint azonban jelenleg a 170 kilót is eléri), amihez 194 centiméter társul. Sikereit és ismertségét elsősorban adottságainak köszönhette, technikája ugyanis hagy kívánnivalót maga után, harcmodora arra épül, hogy megpróbálja a kötélhez szorítani ellenfeleit, hatalmas, sokszor kocsmai bunyóra emlékeztető „parasztlengőivel” többeket leterített már.

Ugyanakkor gyenge az állóképessége, a lábát alig használja, nemegyszer padlót fogott, és általában hamar elfárad – mai ellenfele, a 46 éves, többszörös thai-box magyar bajnok és Európa-bajnok Kunkli Tivadar el is mondta, erre szeretne majd építeni kettejük összecsapásán.

kerdes=Ön szerint Kunkli Tivadar legyőzi Bob Sappet?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas

A mérkőzést speciális, előre egyeztetett szabályok szerint rendezik, menetek nélküli lesz, és addig tart, amíg valamelyik fél fel nem adja vagy ki nem számolják, a könyök- és térdhasználat engedélyezett, a földharc viszont nem. Sapp a hírek szerint nagyon nehezen is ment bele a feltételekbe, ugyanis ezek egyáltalán nem kedveznek neki. Főleg az nem, hogy nem tud pihenni a meccs közben a menetnélküliség miatt, és a földharc is kedvezne neki MMA-s múltja miatt, de az szintén nem engedélyezett. Ezért az NSO tippje szerint ha a 70 kilós Kunkli az első egy percet kibírja lábon, szinte biztosan megnyeri az összecsapást.

Mielőtt azonban teljesen leírnánk Sappet, nem árt hangsúlyozni, hogy 2002-ben kétszer is megverte a már visszavonult K–1-legendát, a négy világbajnoki címet is nyerő Ernesto Hoostot.

Rajta kívül azonban más nagy nevet nem tudott megverni, és több botrányos meccse is volt, például Remy Bonjasky ellen 2003-ban, amikor megütötte földön fekvő ellenfelét, amiért leléptették.

Volt egy botrányos összeakaszkodása Mike Tysonnal is az egyik mérkőzését követően, amelyen a korábbi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok is részt vett. Szó volt arról, hogy egyszer a ringben is összecsapnak, de a két botrányhős találkozója végül nem valósult meg. Sapp az elmúlt években gyakran váltogatja a különböző szakágakat, most már inkább számít turistalátványosságnak, mint komolyan vehető sportembernek, de az adottságai miatt semmiképpen sem lehet leírni.

Alábbi video-összeállításunkban emlékezetes meccseit elevenítjük fel.

REMY BOJANSKI ELLEN DISZKVALIFIKÁLTÁK
ERNEST HOOSTNAK NEM KEGYELMEZETT
HOOSTOT MÁSODSZOR IS „FELFALTA”
A KOREAI HONG MAN-CSOJ ELLEN MÉG Ő IS „KICSI” VOLT
TÖBBPERCES FÖLDHARC JÉROME LE BANNER-VEL

AMIKOR ALIG VAN HELY A RINGBEN: AKEBONO VS. SAPP
TYSON BESZÓLT A BESTIÁNAK
„SÁTÁNI HANGÚ” ÜZENETEI KUNKLI TIVADARNAK

Végállomás: Las Vegas

Hatalmas küzdelem várható a WAKO (World Association of Kickboxing Organizations) pro World Grand Prix sorozat keretein belül megrendezésre kerülő magyar-horvát csapatviadalon, a két együttes öt súlycsoportban ütközik. Mindkét oldalon a stílus legjobbjai kapnak lehetőséget, a Birics Tamás (60kg), Görbics Gábor (67kg), Szűcs Barna (75kg), Rácz Dénes (81kg), Nagy Tibor

(94kg) összetételű gárda ellen a horvátok Dino Kavara (60kg), Mario Katic (67kg), Ivan Stupalo (75kg), Luka Simic (81kg) Toni Milanovic alkotta ötöse veszi fel a harcot. A csapat Grand Prix döntője a tervek szerint év végén, Las Vegas-ban kerül megrendezésre, ahol a két legjobb nemzet versenghet a bajnoki címért.

Három magyar csatázik az Eb-döntőért

Budapesten bonyolítják le a K-1 és a K-1 MAX Fight Code három-három európai selejtezőjét is. Mindkét kategóriában kapnak lehetőséget magyarok, a 72,5 kilogramm alattiak között Balog Norbert a horvát Tomiccsal találkozik. Balog nagy kihívás előtt áll, sikere esetén készülhet a hollandiai európai döntőre, onnan pedig már „csak" egy győzelem választja el a japán világbajnokságtól. A nehézfiúk között Mihalik György és Brunner Tihamér képviseli színeinket, előbbi a világklasszis Ignasov edzőpartnere, az igen technikás fehérorosz Akramenkó, utóbbi a kőkemény, elnyűhetetlen horvát Brestovac ellen lép ringbe.

A K-1 és a K-1 MAX Fight Code-párharcok résztvevői egyaránt a kontinens elitjébe tartozó fighterek, mind a hat mérkőzésen egyenlő erők csapnak össze, nehéz megjósolni a befutókat.

„Vipera" is ringbe lép május 1-jén

Más érdekes találkozók is megrendezésre kerülnek május 1-én a Papp László Sportarénában. A küzdősport-rajongók szemtanúi lehetnek a nagyváltósúlyú ökölvívóklasszis, a korábbi IBO-bajnok Kovács „Vipera" Attila visszatérésének, de kesztyűt húz a „Psicho" néven ismert Polster Tamás is. A presztízs K-1-csaták mellett MMA-meccsen is izgulhatnak a kilátogatók, a stílus legjobbjai közé tartozó debreceni Soltész László a keceli verekedővel, Imre Zsolttal méri össze erejét.

A debreceni Pitbullok topfightere, Soltész László is megméretteti magát, a hazai „kiskesztyűs" bunyó jeles képviselője a keceliek bevállalós verekedőjével, Imre Zsolttal csap össze. Soltész a budapesti nyolcas MMA-torna győzelmével tiszteletet vívott ki a szakmában, s bár többen is kóstolgatják, ha küzdelemre kerül a sor, nehéz riválist találni számára. Imre Zsolt ellen azonban senki nem mehet biztosra, Vancsik Nándor és Halmi Viktor tanítványa bármikor képes felborítani a papírformát.

Visszatérésre készül a „Vipera", az egyik legnépszerűbb hazai ökölvívó, Kovács Attila a Ring Mix Promotion színeiben újraépíti karrierjét, nem mondott le arról, hogy ismét rangos szervezetnél vívjon címmeccset. A szervezők veretlen bunyóst hoznak számára a négy menetre kiírt „matekórára", az Ausztriában élő csecsen bunyós, Ramzan Alchanov négy győzelmet számlál.

Fight Code

K-1 MAX párosítás:

Halim Issaoui (Marokkó) vs. Simon Chu (Anglia)

Balog Norbert (Magyarország) vs. Lukas Tomic (Horvátország)

Dino Didic (Svájc) vs. Juri Bessmertny (Fehéroroszország)

K-1 párosítás:

Mihalik György (Magyarország) vs. Vitalij Akramenko (Fehéroroszország)

Brunner Tihamér (Magyarország) vs. Mladen Brestovac (Horvátország)

Freddy Kemayo (Franciaország) vs.

Névjegyek:

Kunkli Tivadar

Született: 1964. 06. 19., Miskolc

Magasság/súly: 178 cm/70 kg

Eredményei: thai-boksz világbajnok 1993, Európa-bajnok 1990, 6x magyar

bajnok

Mérlege: 390 mérkőzés / 389 győzelem / 1 vereség

Bob Sapp

Született: 1974. 07. 22., Colorado Springs

Magasság/súly: 194 cm/170 kg

Eredményei: K1 Grand Prix-győztes 2005

Mérlege: 38 mérkőzés / 21 győzelem / 16 vereség / 1 döntetlen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik