Blog: Budapesti olimpia – mennyi az annyi?

Vágólapra másolva!
2015.10.27. 17:11
Újabb bejegyzéssel jelentkezett blogjában Szabados Gábor sportközgazdász. Mostani írásának témája a 2024-es budapesti olimpia.

„A kérdés pedig az, hogy az Agenda csak a rajthoz állásban nyújt-e segítséget, vagy pozitív diszkriminációt biztosít-e a pályázatok elbírálásra során is. Az nyilvánvaló ugyanis, hogy infrastruktúrában nem tudjuk legyőzni a versenytársakat, ráadásul a négyből három városnak már olimpiarendezési tapasztalatai is vannak (ahogy amúgy a németeknek is, más városokból) – az Agenda segítségével tudunk egy elfogadható infrastrukturális szintet biztosítani, de ezt még a többi nagyváros vélhetően überelni fogja. A versenyben tehát nagy lépést jelentene, ha a NOB – mintegy demonstrálva az Agendában megfogalmazott elvek fontosságát – tudatosan olyan pályázó mellett akarna dönteni, aki ezen elvek figyelembe vételével vált alkalmassá, hiszen egy olcsóbb olimpia utólag bizonyítaná a szervezet fenntarthatóság iránti elkötelezettségét is.

Na igen, mennyire lesz „olcsó” ez az olimpia?”

A teljes bejegyzést IDE kattintva érheti el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik