Birkózó-vb: Nagy búcsúzott, a magyaroknak véget ért a vb

KOHÁN GERGELY (LAS VEGAS)KOHÁN GERGELY (LAS VEGAS)
Vágólapra másolva!
2015.09.13. 08:22
Az utolsó, még versenyben lévő magyar versenyző, Nagy Mihály vigaszági mérkőzésén 5:2-re kikapott a lengyel Krystian Brzozowskitól, így ő is elbúcsúzott a küzdelmektől. A magyar küldöttség így – nagy csalódásra – érem nélkül, és mindössze egyetlen olimpiai kvótával zárta a Las Vegas-i világbajnokságot...

A sérülésekkel és súlyproblémákkal küszködő Hatos Gábort helyettesítő Nagy Mihály esetében abszolút nem érheti szó a ház elejét, hiszen első felnőtt világbajnokságán szépen helytállt az ESMTK fiatal birkózója.

Nagy kimondottan szép, ígéretes birkózást bemutatva simán nyerte meg első két mérkőzését, a legjobb tizenhat között a hazai közönség előtt versenyző olimpiai és világbajnok klasszis, Jordan Burroughs állította meg. Utóbbi később a papírformát érvényesítve bejutott a fináléba, így magával vitte Nagyot a vigaszágra, ahol szintén szépen helytállt, és tisztes vereséget szenvedett a lengyelek rutinos versenyzőjétől, az Eb-bronzérmes, olimpiai negyedik Krystian Brzozowskitól.

„Úgy érzem, ami bennem volt, azt kihoztam magamból, életem első felnőtt vébéjén mentem két kört, ami mindenképpen biztató – mondta Nagy Mihály. – Nyilván bőven van miben fejlődni, de értékes tapasztalatokkal gazdagodtam – a célom az, hogy a kvalifikációs sorozatban megszerezzem az olimpiai indulás jogát."

A gond az, hogy ennél több pozitívumot nem nagyon tudunk említeni: Ligeti Dániel szombati kiesésével az utolsó kvótára esélyes magyar birkózó is elbúcsúzott a küzdelmektől, így a nők után a szabadfogásúak is „nulláztak". Gulyás István szakágvezető elmondta: Ligeti kiesése fájó pont, mert egy majdnem megnyert meccset bukott el, így pedig nem tudták megvalósítani az előzetes terveket, ami legalább egy kvóta megszerzése lett volna.

Az pedig még ennél is kellemetlenebb, hogy a teljes magyar vb-küldöttség összesen egy ötödik helyet tud felmutatni a kötöttfogású Lőrincz Viktor révén, így nemhogy érmeket nem tudtunk szerezni, de mindössze egyetlen olimpiai kvótát sikerült bezsebelni – a minimálisan elvárt 2-4 helyett. Ez pedig nyilvánvalóan nagy csalódás, még akkor is, ha a jövőre induló kvalifikációs sorozatban klasszisaink azért nagy valószínűséggel kiharcolják a riói indulás jogát.

BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, LAS VEGAS
Szabadfogás, 57 kg
1. Vladimer Hincsegasvili (Grúzia)
2. Haszan Rahimi (Irán)
3. Viktor Lebegyev (Oroszország) és Bekhbayar Erdenebat (Mongólia)
Molnár József a selejtezőben kiesett
a döntőben:
Hincsegasvili–Rahimi 5:4

Szabadfogás, 70 kg
1. Magomedraszul Gazimagomedov (Oroszország)

2. Haszan Jazdanicsarati (Irán)
3. James Green (Egyesült Államok) és Yakup Gor (Törökország)
Gulyás Zsombor a 32 között kiesett
a döntőben:
Gazimagomedov–Jazdanicsarati 10:3

Szabadfogás, 74 kg
1. Jordan Burroughs (Egyesült Államok)

2. Unurbat Purevjav (Mongólia)
3. Anyuar Gedujev (Oroszország) és Narsingh Pancham Yadav (India)
Nagy Mihály a vigaszágon kiesett
a döntőben:
Burroughs–Purevjav 10:0 – technikai tus

Szabadfogás, 125 kg
1. Taha Akgul (Törökország)

2. Jamaladdin Magomedov (Azerbajdzsán)
3. Miljal Mahov (Oroszország) és Geno Petriasvili (Grúzia)
Ligeti Dániel a 16 között kiesett
a döntőben:
Akgul–Magomaedov 10:0 – technikai tus

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik