Birkózó-vb: Korpási, Lőrincz Tamás és Kiss a bronzért meccsel

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.08.21. 15:59
Kiss Balázs, Korpási Bálint és Lőrincz Tamás is a bronzéremért mérkőzhet a párizsi birkózó-világbajnokságon. Kiss Balázs a vigaszágon jutott el a bronzmérkőzésig. Lőrincz Viktor a negyeddöntőben kikapott.

Elsőként Korpási Bálint, a 71 kilós kategória világ- és Európa-bajnoki címvédője versenyzett a negyeddöntőben, ellenfele az idei Afrika-bajnok, egyiptomi Mahmud Ganem volt, s talán ettől a meccstől lehetett a legkevesebb izgalmat várni.Korpási Bálint, a 71 kilós kategória világ- és Európa-bajnoki címvédője versenyzett a negyeddöntőben, ellenfele az idei Afrika-bajnok, egyiptomi Mahmud Ganem volt, s talán ettől a meccstől lehetett a legkevesebb izgalmat várni.

A BVSC 30 éves versenyzője okosan birkózott, még az sem zökkentette ki, hogy Ganem rögtön egy látványos fejeléssel kezdte a meccset. Korpási ezek után uralta a szőnyeget, riválisát már az első három percben kétszer meg is intették. Egy akció viszont egészen a második szakasz elejéig hiányzott, amikor Korpási szép derékra támadás végén kivitte a szőnyegről riválisát. A 3:0 nagy előny volt, s láthatóan Korpási is tisztában volt ezzel. A folytatásban már csak azzal törődött, hogy akciót ne tudjon ellenfele csinálni, s ugyan kétszer megintették a végéig, 3:2-re így is biztosan nyert.

Az elődöntőben a kazah Demeu Zsadrajev ellen újabb szoros meccset vívott, de az 1:1-gyel záruló összecsapást intéssel elvesztette a magyar, aki így a bronzéremért küzdhet.

Lőrincz Tamást a dél-koreai Kim Hjeon Vu 2012-ben a londoni olimpia 66 kilós fináléjában legyőzte, ráadásul az ázsiai sportoló azóta már 75 kilóban is letette névjegyét, a tavalyi riói játékokon harmadik lett, míg Lőrincz idén ugrott két kategóriát.

A negyeddöntő első menete óriási küzdelmet, s egy-egy intést hozott, melyek után Lőrincz állt jobban. A második menet elején aztán az addig is többször fejelő Kim keményebben eltalálta a Lőrincz arcát, ami után a bíróktól büntetést nem kapott, Lőrincz viszont azonnal „büntetett”, és gyönyörűen levitte Kimet.

Még több mint másfél perc volt hátra, s a ceglédiek háromszoros Eb-győztese végig nagyon figyelmesen birkózott, nem adott esélyt Kimnek semmire, megtartotta előnyét, amivel első 75 kilós vb-jén rögtön a négy közé került.

Az elődöntőben az orosz Alekszandr Csehirkinnel vívott, s1:1-nél felrepedt a bőr Lőrincz fején. Kötözni kellett a fejét, miközben a szőnyeget takarították. Visszatérve, nagy kötéssel a fején Lőrincz kiszorította a szőnyegről ellenfelét, amivel 2:1-es vezetést szerzett. Ezt követően Lőrincz lábai összeakadtak, szerencsétlenül elesett, és ellenfele ezt kihasználva kétpontos akcióval fordított, majd az orosz egy tussal lezárta a mérkőzést, és bejutott a fináléba.

A 85 kilós Lőrincz Viktort Sike András szövetségi kapitány előzetesen a legnagyobb magyar esélyesnek tartotta, s a 27 éves versenyző a negyeddöntőig nem is hibázott, ott azonban az Ázsia-bajnok iráni Hosszein Nuri várt rá, aki kíméletlenül kihasználta minden figyelmetlenségét.

A meccs nagyon fordulatos volt, előbb Lőrincz Viktor intéssel előnybe került, ám egy derékra fogás után az iráni fordított. Az első három perc végén Nuri ismét jól fogott össze, ám ezúttal Lőrincz Viktor még éppen időben, a szőnyeg szélén belerántott az akciójába, s egy pontot kapott, majd az irániak elutasított videózása után még egyet.

A második menet így 3:2-es magyar vezetéssel kezdődött, ám jött egy újabb eredményes derékra támadás, s már Nurinál volt az előny. A folytatásban ugyan Lőrincz Viktor még egyenlíteni tudott egy kiléptetéssel, ám később akciót már nem tudott csinálni, míg az iráni egyszer mögé ment, így ő nyert.

A ceglédi sportember abban bízhatott, hogy legyőzője bejut a fináléba és vigaszágra segíti őt, de Nuri az elődöntőben kikapott a német Denis Maksymilian Kudlától, így a magyar számára véget ért a vb.

Az első körben, a legjobb 16 közé kerülésért vívott mérkőzésén vereséget szenvedő Kiss Balázs viszont még eljuthat a bronzmeccsig, legyőzője, az orosz Musza Evlojev ugyanis a fináléig menetelt, így a magyar a vigaszágra került a 98 kilogrammosok között.

Evoljev játszotta a verseny egyetlen selejtezőjét, ezért Kissnek az ott vesztő kirgiz Uzur Dzsuzupbekovval is meg kellett küzdenie. Őt 3:1-re megverte, jött a nyolcaddöntős marokkói Hukri Atafi, akit 4:0-ra győzött le a magyar.

A negyeddöntős francia Mélonin Noumonvi (ő szorongatta meg legjobban Evoljevet) ellen 4:2-es sikert aratott Kiss, aki így az ukrán Dmitrij Timcsenkóval találkozhat a 19 órakor kezdődő esti programban.

Korpási Bálint a 71 (az orosz Adam Kurakkal), Lőrincz Tamás a 75 kilósok között (a török Fatih Cengizzel) mérkőzik a bronzéremért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik