Birkózó ol. sel.: Ligeti legyőzője is megbukott meldoniummal

Vágólapra másolva!
2016.05.12. 17:34
A birkózók ázsiai és európai kontinentális olimpiai selejtezőin hét, kvótát szerzett versenyző – köztük a szerbiai Nagybecskereken Barka Emesét és Ligeti Dánielt legyőző sportoló – akadt fent meldoniummal doppingvizsgálatokon.

A magyar szövetség honlapján megjelent hír szerint az idei évtől betiltott szerrel négy szabadfogású, két női és egy kötöttfogású birkózó bukott meg, az ő riói helyeiket pedig az águkon szerepelt bronzérmesek kapták meg.

A pozitív mintát szolgáltató sportolók között van az ukrán Alen Zajszejev is, ami azt jelenti, hogy a szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel akkor is indulhatna a játékokon, ha a világkvalifikációs versenyeken nem járt volna sikerrel, mivel Szerbiában – ahol minden kategóriában két-két kvótát osztottak – a Zajszejevtől elszenvedett elődöntős vereséget követően a bronzmeccsen nyerni tudott. Egy hónappal a kvalifikációs verseny előtt Rigában, az Európa bajnokságon Ligeti ugyancsak Zajszejevtől kapott ki a bronzmérkőzésen és lett akkor ötödik.

A szombathelyi nehézsúlyú birkózónak ugyanakkor nem volt szüksége Zajszejev „segítségére”, mert egy héttel később az ulánbátori első világkvalifikációs viadalon döntőbe jutott és megszerezte a kvótát.

Barka Emesének viszont van miért szomorkodnia, mivel Nagybecskereken az őt a bronzmérkőzésen legyőző moldovai Mariana Cserdivara-Eszanun kapta meg azt a kvótát, amelyet – a magyart a negyeddöntőben felülmúló – ukrán Okszana Herheltől most elvett a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW).

Szerbiában Barka a negyeddöntőben nyert helyzetből szenvedett vereséget Herheltől, a bronzmérkőzésen pedig már nem tűnt elég motiváltnak, és 3:2-re kikapott az egyébként komoly eredménnyel nem rendelkező moldovai ellenfelétől. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Barka Emese nem csupán Szerbiában, hanem az azt követő két világkvalifikációs viadalon, Ulánbátorban és Isztambulban sem járt sikerrel, így lemarad az olimpiáról.

A világkvalifikációs versenyeken levett doppingminták ellenőrzésének eredményeit még nem hozták nyilvánosságra.

A magyar birkózók összességében remekül szerepeltek a kvótaszerző sorozatban, aminek eredményeként nyolcan indulhatnak majd a nyári játékokon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik