Birkózó ob: a két Lőrincz és Bácsi is aranyérmes, szokatlan súlycsoportokban

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2017.03.04. 18:16
A tél végével és a tavasz beköszöntével a fantáziával együtt a hazai birkózóélet is megélénkül – mondhatnánk úgy is, ha február-március, akkor kötöttfogású országos bajnokság; a helyszín pedig ezúttal a pesterzsébeti Kruj Iván Sportcsarnok, azaz ESMTK birkózópalotája volt szombaton.

Az eseménynek különleges ízt adott, hogy a Magyar Birkózószövetség úttörő kezdeményezése nyomán most első ízben határon túli, magyar állampolgársággal is rendelkező honfitársaink is elindulhattak az ob-n, így többek között erdélyi és délvidéki birkózók is szőnyegre léptek.

A péntek esti mérlegelés után az élet, jobban mondva a sorsolás máris nagyon kemény párosításokat hozott, több súlycsoportban rögtön az első körben klasszis versenyzők kerültek egymással szembe. Így történhetett meg például, hogy a 85 kg-osok között egyből hatalmas presztízsmeccsre került sor. A honi birkózás két ikonikus alakját, az olimpiai ötödik, világ- és Európa-bajnok Bácsi Pétert és az olimpiai bronzérmes Hatos Gábort nem gyakran láthatjuk egymás ellen birkózni, több okból sem: egyrészt Hatos alapvetően szabadfogású birkózó, másrészt a súlyuk sem egyforma – ám most mindketten saját kategóriájuknál jóval feljebb, 85-ben indultak el. A különbség hamar ki is ütközött: az inkább már az edzősködés felé kacsingató, szabadfogású Hatos próbálkozott becsülettel, de nem volt esélye a műfajában a világ egyik legjobbjának számító Bácsi ellen.

Az első nagy meglepetést a 80 kilósok csatája hozta, ahol a tavalyi Eb-bronzérmes Szabó Lászlót 1:1-re, utolsó intéssel rögtön az első körben legyőzte Nagy Péter, még akkor is, ha csak a mindig vitatható intéses pontozással tette ezt...

Nem kellett sokat várni a Lőrincz testvérek bemutatkozására sem. Az olimpiai ezüstérmes Tamás új súlycsoportjában, a 75 kilósok között lépett szőnyegre – a kategória követelményeinek megfelelően alaposan megizmosodva –; öccse, az olimpiai ötödik Viktor pedig 85 helyett 98 kg-ban szerepelt – „egyen-kefefrizurájukkal" úgy festettek a szőnyegen, mint két kőkemény tengerészgyalogos-kiképzőtiszt... Mellesleg láthatóan egyiküket sem zavarta meg különösebben a súlycsoportváltás (Viktor esetében ez természetesen csak ideiglenes), úgy hajigálták el ellenfeleiket, mintha kötelező volna, szépen be is meneteltek döntőbe.

Aztán úgy esett, a nap két legjobb meccsét épp egy időben birkózták le két szomszédos szőnyegen – az ember csak kapkodta a fejét. A 85 kilósok között a negyeddöntőben szembekerült egymással a jelen és a jövő, azaz Bácsi és a tavalyi U23-as Európa-bajnok Szilvássy Erik, és ugyanolyan gigászi csatát vívtak, mint mellettük a 130 kilós Majoros Mózes és Almási Ferenc. Szilvássyn látszik, istenadta tehetség, úgy bújik ki a legszorongatottabb helyzetekből is, hogy azt nem lehet tanítani, mellette remek érzékkel akciózik is – akkor is, ha az ellenfelet történetesen Bácsi Péternek hívják. Az első menetet „el is vitte" 2:1-re, Bácsi végül úgy tudott fordítani és nyerni 3:2-re, hogy egy kontráért, egy kitolásért és az ellenfél intéséért kapott egy-egy pontot...

A kategóriák fináléiban viszont – értelemszerűen Szabó Lászlót leszámítva – legnagyobbrészt a favoritok diadalmaskodtak, Lőrincz Tamás nagy csatában verte a jövő nagy reménységét, Lévai Zoltánt, Bácsi 33 másodperc alatt intézte el Rajczi Gergőt, és Lőrincz Viktor is legyőzte a döntőbe bravúrral bejutó Török Zsoltot; miként a nehézsúlyúaknál sem volt kérdéses Lám Bálint bajnoki címe.

BIRKÓZÁS, ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, KRUJ IVÁN SPORTCSARNOK
Kötöttfogás. Bajnok: 59 kg: Torba Erik (BHSE), 66 kg: Krasznai Máté (BHSE), 71 kg: Korpási Bálint (BVSC), 75 kg: Lőrincz Tamás (CVSE), 80 kg: Nagy Péter (ESMTK), 85 kg: Bácsi Péter (FTC), 98 kg: Lőrincz Viktor (CVSE), 130 kg: Lám Bálint (BVSC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik