Birkózó Eb: Váncza, Fritsch és Szőke sem jutott elődöntőbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.11. 16:47
null
Szőke Alex kikapott orosz ellenfelétől a negyeddöntőben (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Váncza István, Fritsch Róbert és Szőke Alex is elveszítette negyeddöntőjét, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a római birkózó Európa-bajnokságon.

 

A keddi versenynap egészen a délelőtt utolsó köréig nagyszerűen alakult magyar szempontból. Torba Erik győztes vigaszági találkozója után a második kötöttfogású napon bemutatkozó öt versenyzőből három a legjobb nyolcig menetelt, ott viszont mindhármukat megállították.

A 67 kilogrammban felnőtt-világversenyen most bemutatkozó Váncza István két gyönyörű győzelem után az orosz Nazir Abdulajevvel találkozott, aki ellen nem tudta megismételni akciódús birkózását. Az orosz nagyon stabil volt, kihasználta lehetőségeit, és magabiztos, 4:0-s sikerrel jutott be az esti elődöntőbe.

Következett a nem olimpiai súlycsoportban, 72 kilóban szereplő Fritsch Róbert. A Pénzügyőr versenyzője szoros meccset nyert meg a nyolcaddöntőben, a következő körben viszont nem volt esélye a török Selcuk Can ellen. A mérkőzésen sok akciót láthatott a publikum, ezekből viszont a török mutatott többet, és 7:3-as győzelmet aratott.

A délelőtti program utolsó párjában szólították a szőnyegre a válogatott 19 éves újoncát, Szőke Alexet. A korábban a szerb Mihail Kajaiát legyőző magyar tehetség bátran kezdett a 2018-ban U23-as világbajnok, tavaly Európai Játékok-bronzérmes orosz Alekszandr Golovin ellen. Állásból folyamatosan kereste a fogást, karberántással próbálkozott, s ezekkel ugyan akciót nem tudott csinálni, de azt elérte, hogy a második perc elején az oroszt intsék passzivitásért (1:0).

Szőke leküldette riválisát, akit előbb pörgetni próbált, majd kiemelt, a fogása viszont nem volt az igazi, így elindított dobása sem sikerült. Golovin visszafogott, Szőke pedig a hátára zuhant (1:4). A tusból az ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar ki tudott forogni, viszont az orosz még meg is pörgette (1:6). Az akciót a magyar sarok vitatta, a bírók azonban a videózás után sem változtattak a döntésükön (1:7), sőt, Szőkét leküldték, ami megpecsételte a sorsát, Golovin ugyanis szép akcióval lezárta a meccset (1:9).

A három vesztes magyar egyaránt abban reménykedhet, hogy legyőzőik az esti elődöntőben is nyernek, és ezzel a vigaszágra segítik őket. Ugyanebben még bízhat a nyolcaddöntőben veszítő Szabó László (72 kg) is, Kecskeméti Krisztián (60 kg) számára ugyanakkor már biztosan véget ért a kontinensviadal.

Az esti programban nem csak Szőkéék vigaszágáért lehet szorítani, Lévai Zoltán (77 kg) és Lőrincz Viktor (87 kg) az aranyéremért lép szőnyegre. A éremért kiírt helyosztók 18 órakor kezdődnek.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Kohán Gergely

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik