Birkózó Eb: Váncza és Szabó vigaszágas, Fritsch és Szőke kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.11. 18:19
A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István és a 82 kilós Szabó László vigaszágra került a római birkózó Európa-bajnokságon.

Vánczát az orosz Nazir Abdulajev győzte le a nyolc között, aki aztán az elődöntőben is nyerni tudott. A 20 éves magyar tehetségnek a szerdai vigaszágon egy mérkőzést kell nyernie a bronzmérkőzéshez.

Szabó László a nyolcaddöntőben kapott ki a bolgár Daniel Alekszandrovtól, akit a negyed-, majd az elődöntőben sem tudtak megállítani. Az UTE Eb-bronzérmese az osztrák Michael Wagnerrel kezd a vigaszágon, és győzelem esetén a fehérorosz Sztanyiszlav Safarenka vár majd rá a bronzmeccsért.

A 72 kilóban érdekelt Fritsch Róbert és a válogatott újonca, a 97 kilóban szereplő Szőke Alex szintén reménykedhetett a szerdai folytatásban, negyeddöntős legyőzőjük viszont nem jutott fináléba, így ők mindketten kiestek.

A kedd esti, 18 órakor kezdődő döntős programban Lévai Zoltán (77 kg) és Lőrincz Viktor (87 kg) az aranyéremért lép szőnyegre, míg Torba Erik (63 kg) a bronzéremért küzdhet.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Kohán Gergely

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik