Birkózás: Veréb kikapott, a magyarok Eb-je véget ért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.06. 15:39
Vasárnap véget ért az oroszországi Kaszpijszkban zajló Európa-bajnokság. Utolsó szőnyegre lépő magyarként a vb- és Eb-3. Veréb István a szabadfogású 86 kilósok vigaszágán hiába vezetett a lengyel Baranowski ellen még a szünetben is, végül – csakúgy, mint a tavalyi párizsi vb-n – kikapott tőle (2:9).

Így biztossá vált, hogy honfitársaink összesen öt éremmel gazdagodtak a dagesztáni városban. A dobogós helyezések megszerzéséből mindhárom szakág kivette a részét: a hölgyeknél Barka Emese (57 kg), kötöttfogásban Korpási Bálint (72), Lőrincz Tamás (77) és Kiss Balázs (97), szabadfogásban pedig Nagy Mihály (79) lett egyaránt harmadik.

Válogatottjaink rövid pihenés után folytatják a felkészülést; június 21. és 23. között Győr rendezi a világranglistapontokat adó kötöttfogású Magyar Nagydíjat, egyben Polyák Imre-emlékversenyt, október 20. és 28. között pedig Budapest az év fő viadalát, a világbajnokságot.

Az ötből három finálét a hazai, míg kettőt a török szabadfogású versenyzők nyertek meg a zárónapon. A vasárnapi döntők két talán legnagyobb sztárja, az egyaránt riói olimpiai bajnok orosz Abdulrasid Szadujalev (92 kg) és török Taha Akgul (125 kg) győzött. Szadulajev a londoni ötkarikás első azeri Sharif Sharifovot, míg Akgul a világbajnoki címvédő georgiai Geno Petriasvilit verte 2:1-re.

BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
SZABADFOGÁS

61 kg
1. Gadzimurad Rasidov (Oroszország)
2. Beka Lomtadze (Grúzia)
3. Recep Topal (Törökország) és
Ivan Guidea (Románia)

A döntőben
Rasidov–Lomtadze 4:1

74 kg
1. Soner Demirtas (Törökország)
2. Zelimkhan Khadjiev (Franciaország)
3. Frank Chamizo Marquez (Olaszország) és
Andrej Karpacs (Fehéroroszország)

A döntőben
Demirtas–Khadjiev 2:0

86 kg
1. Artur Najfonov (Oroszország)
2. Aleksandr Gostiyev (Azerbajdzsán)
3. Shamil Kudiiamagomedov (Olaszország) és
Sandro Aminasvili (Grúzia)

A döntőben
Najfonov–Gostiyev 1:1

92 kg
1. Abdulrasid Szadulajev (Oroszország)
2. Sharif Sharifov (Azerbajdzsán)
3. Kirilo Mieskov (Ukrajna) és
Serdar Boke (Törökország)

A döntőben
Szadulajev–Sharifov 2:1

125 kg
1. Taha Akgul (Törökország)
2. Geno Petriasvili (Grúzia)
3. Robert Baran (Lengyelország) és
Jamaladdin Magomedov (Azerbajdzsán)

A döntőben

Akgul–Petriasvili 2:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik