Birkózás: Veréb István nyerte meg az Eb-válogatót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.22. 13:13
Veréb István képviselheti Magyarországot a májusi újvidéki birkózó Európa-bajnokság 86 kilogrammos szabadfogású súlycsoportjában.

Szombat délelőtt a Körcsarnokban a diák és serdülő kötöttfogású területi bajnokságba „ágyazva” került sor a felnőtt szabadfogású 86 kilós Veréb István (Haladás VSE) és Nagy Mihály (ESMTK) válogatójára az Európa-bajnoki indulási jog megszerzéséért. Veréb István (Haladás VSE) és Nagy Mihály (ESMTK) válogatójára az Európa-bajnoki indulási jog megszerzéséért.

Az első mérkőzést a vb- és Eb-3. Veréb nyerte 9–4-re két nagyszerű négypontos akciójának köszönhetően. A másodikban is vezetett 2–0-ra, de az őt a Honvéd-kupán felülmúló Nagy fordítani (3–2) és így egyenlíteni tudott. Újabb bő félóra várakozás után a harmadik derbin újra Veréb győzött (4–2), így eldőlt, hogy ő képviselheti a színeinket az újvidéki Eb-szőnyegen – számolt be közleményében a birkózószövetség.

„Bár összességében jobb eredményeim voltak az idén Misinél, Párizsban például megvertem, sejtettem, hogy válogatóznom kell vele. Elsőre úgy ment, ahogy elterveztem, a második meccsen viszont erősen zavart a fájó könyököm, amelyben részleges szalagszakadást szenvedtem még a bulgáriai versenyen. Azért összeszedtem magam, s végül megnyertem a párharcot, amit el is vártam magamtól” – fogalmazott Veréb.

„Eldőlt, ki a jobb, remélem, Jimmy az Eb-n is kitesz majd magáért” – mondta Gulyás István szövetségi kapitány.

A szabadfogású 86 kilósok küzdelmeire a kontinensviadal első napján, május 2-án kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik