Birkózás: Lőrincz Viktor döntős a Magyar Nagydíjon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.24. 16:33
Lőrincz Viktor az aranyéremért léphet majd szőnyegre a 87 kilogrammosok között vasárnap, a győri kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj – Polyák Imre emlékverseny zárónapján, amelyen további három magyar a harmadik helyért küzdhet.

A hazai szempontból visszafogottabban sikerült, mindössze egy-egy harmadik és ötödik helyet hozó szombatot követően vasárnap Sike András szövetségi kapitány is lényegesen eredményesebb szereplésben bízott, mivel a jelenleg hadra fogható birkózói közül a legjobbak, Lőrincz, Szilvássy Erik, Lám Bálint és Szabó László is a második napon volt érdekelt.Lőrincz, Szilvássy Erik, Lám Bálint és Szabó László is a második napon volt érdekelt.

A 2017-es Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki bronzérmes Lőrincz két könnyű győzelemmel kezdett, a negyeddöntőben viszont az U23-as világbajnok, szintén két szép sikerrel rajtoló Szilvássy következett a számára, akivel rendre szoros csatákat vívnak, s nem volt ez másként ezúttal sem. A nagy küzdelemben Szilvássy egy intés után két pontért meg tudta pörgetni a BHSE versenyzőjét, ám a hajrát Lőrincz bírta jobban, riválisát menekülésért megintették, ez pedig döntőnek bizonyult, ugyanis a 4:4-es végeredmény a büntetés miatt Lőrincznek kedvezett.

Szilvássy láthatóan nehezen viselte a végeredményt, ám mivel Lőrincz az elődöntőben legyőzte a fehérorosz Mikalaj Sztadubot, így a vigaszágon kapott még egy esélyt, és élt is vele, simán verte japán riválisát, így a helyosztókon a bronzéremért léphet majd szőnyegre. Lőrincz Viktor pedig az algériai Basir Szid Azarával csap majd össze az aranyért.

A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Szabó László a 77 kilogrammosok között indult, s ugyancsak nyerni tudott a selejtezőben és a nyolcaddöntőben is, az elődöntőért viszont a 2017-es világbajnok szerbiai Nemes Viktorral kellett megküzdenie, s hiába harcolt keményen, végül szoros csatában, 2-1-re kikapott. Szabó számára viszont ezzel nem ért véget a viadal, mivel a vajdasági magyar birkózó a következő meccsen is nyerni tudott, azaz ő a vigaszágra került, ahol látványos, 9:5-ös győzelemmel harcolta ki a bronzmeccs lehetőségét.

A kora esti program negyedik magyarja az Eb-ezüstérmes nehézsúlyú Lám Bálint (130 kg) lesz, aki selejtezős sikere után a 16 között kikapott, viszont a vigaszágon két meggyőző sikert aratott, ezzel ő is a harmadik helyért küzdhet majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik