Birkózás: Lőrincz Tamás aranyérmes a Magyar Nagydíjon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 21:33
Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás a döntőben is nagyszerűen teljesített, így aranyérmet nyert a 66 kilogrammosok között a szombathelyi kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjon.

A háromszoros Európa-bajnok magyar klasszis a Polyák Imre-emlékverseny első napjának utolsó mérkőzését vívta a lengyel Dawid Karecinskivel, akinek eddig nem volt kimagasló eredménye, s a döntőben pillanatok alatt kiderült, hogy egyelőre messze van Lőrincz szintjétől.

A ceglédiek büszkesége – aki többek között a világbajnok szerb Davor Stefaneket legyőzve jutott a fináléba – néhány másodperc után gyönyörű válldobással jutott kétpontos előnyhöz, majd másfél percet követően egy újabb villámgyors válldobást mutatott be, s mivel ezúttal riválisa a hátán landolt, már 6–0 volt az előnye. A folytatásban Lőrincznek már nem kellett felesleges kockázatot vállalnia, riválisa ugyanis képtelen volt bármit is kezdeni vele, így a szünetre maradt a 6–0. A magyar kötöttfogású a második három percben sem erőltette a gyors befejezést, de így is uralta a mérkőzést, amelyet – egy kitolással – 7–0-ra nyert meg, ötödik Magyar Nagydíj-sikerét aratva.

„Itt, Szombathelyen, a legfontosabb hazai viadalon mindig jó nyerni, s remélem, hogy a pályafutásomba még egy-két aranyérem belefér itt” – értékelt Lőrincz Tamás. „Örülök a sikernek, de talán ennél is fontosabb, hogy ma volt egy-két jó meccsem. Holtpontot a japán elleni második meccsemen éreztem, de azon is túljutottam, s örülök, hogy a verekedős elődöntőben is higgadt tudtam maradni" – tette hozzá.

Az esti éremcsatározásokban még két magyar volt érdekelt: a nehézsúlyú Almási Ferenc és a vigaszágon győztes Szabó Martin (75 kg) egyaránt az ötödik helyen zárta a viadalt. Előbbit a litván Mindaugas Mizgaitis győzte le technikai tussal, utóbbit a horvát Neven Zugaj verte fölényesen (0–7).

A 75 kilósok között a kínai Jang Bin, 85 kilóban a lengyel Damian Janikowski, míg 130 kilóban a szintén kínai Meng Csiang győzött.

Az Arena Savariában vasárnap az 59, a 71, a 80 és a 98 kilogrammos kategóriák küzdelmei zajlanak majd 9 órától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik