Birkózás: letették a vajdasági akadémia alapkövét Magyarkanizsán

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2019.10.23. 12:24
null
Letették a vajdasági adémia alapkövét Magyarkanizsán (Fotó: Tőke János)
A vajdasági Magyarkanizsán szerdán a magyar és a szerb birkózószövetség képviselőinek jelenlétében letették a Vajdasági Birkózóakadémia alapkövét. Az ünnepségen többek között jelen volt Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség elnöke, aki elmondta, hogy ez az összefogás újabb győzelme, hiszen a magyarkanizsai önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia együttműködésével a magyar kormány 963 millió forintos támogatásával épülhet meg a sportcsarnok.

 

„Egy olyan környezetet és kiképzés centrumot szeretnénk létrehozni, ahol szívesen edzenek a fiatalok és megkaphatják azt a támogatást, amellyel a jövő bajnokai lehetnek. Köszönetet szeretnék mondani a szerb kormánynak, amely az első naptól kezdve felismerte, hogy az akadémia építése Magyarországot és Szerbiát is erősíti, és mindkét ország birkózásának hasznos” – mondta Németh Szilárd.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármester köszönetet mondott a helyi birkózóklubnak a kezdeményezésért, a Magyar Birkózószövetségnek a befogadásért, a Vajdaság Magyar Szövetségnek a közvetítésért, a magyar kormánynak pedig a támogatásért.

Zseljko Trajkovics, a Szerbiai Birkózószövetség elnöke szerint ez az alapkőletétel aranybetűkkel kerül majd a szerbiai birkózás történelmébe, s kiemelte, a két ország birkózószövetségeinek együttműködés évek óta kiváló.

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke nem véletlen az időpontválasztás, ugyanis a vajdasági magyarok ezzel egy reményt kaptak arra, hogy a sport terén is sikeresek legyenek, és elfoglalják az őket megillető helyet.

„Ez csak az első lépése annak az építkezésnek, amely során a többi, vajdasági magyar sportnak gondolt sportágakban – evezés, jégkorong, vízilabda, asztalitenisz, kézilabda – is sikeresek lehetnek majd” – nyilatkozta Pásztor István.

A beszédek után az illetékesek aláírták a készülő akadémia látványtervét, majd pedig az egyház képviselői megszentelték az elhelyezett alapkövet.

Az akadémia területe 2928 négyzetméteres területen épül majd, s ennek a része a 800 négyzetméteres sportcsarnok, edzőterem, relaxációs medence, egy orvosi szoba, négy irodahelyiség, valamint egy ötven férőhelyes kollégium.

Bálint Zoltán, a Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetője közölte, az építkezéssel párhuzamosan elkezdődik egy szakmai munka is, amely során a szakemberek kiválasztják azokat a birkózókat, akik bekerülhetnek az akadémiára.

A tervek szerint 2020 végére már beköltözhetnek a fiatalok a kollégiumba.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik