Birkózás: „Ha fiatalon így élem a mindennapjaimat, nem lett volna belőlem semmi”

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 19:08
null
Lőrincz Tamás a tokiói olimpiai dobogón (Fotó: Mirkó István)
Azt továbbra sem árulta el, mit hoz pontosan a jövője, ám az ígéretek szerint nem szakad el a birkózóvilágtól tokiói olimpiai bajnokunk, Lőrincz Tamás. A 35 esztendős sportember a sikerek hátteréről, Módos Péterrel való különleges, már-már testvéri kapcsolatáról, és az olimpiát megelőző három év lélektanáról beszélt a Sportrádió adásában.

 

„Az, hogy nem minden napom és minden percem a birkózásról szólt, ettől jobb lett a teljesítményem – én ezt érzem” – mondta a Sportrádió adásában Lőrincz Tamás, felidézve, hogy a 2016-os olimpia után úgy érezte, csak úgy tudja folytatni az élsportot, ha minden addig bevett szokásán változtat, és más felé is nyit: a tokiói olimpiáig tartó öt évben megházasodott, egyetemre járt, építkezni kezdett és amikor nem edzésen volt, igyekezett nem is a birkózásra koncentrálni.

„Ez fiatalon nem ment volna. Tudom, milyen vagyok, ha huszonévesen így élem a mindennapjaimat, akkor valószínűleg nem lett volna belőlem semmi. De harminc felett eljött az a pont az életemben, amikor azt éreztem, változtatnom kell, mert így nem tudok tovább menni.”

A Londonban bronzérmes, később az edzőjévé váló Módos Péterrel való barátságáról is beszélt Szegő Tibor műsorában. „Csonti igazából a negyedik testvérem. Annyi időt töltöttünk együtt... tizenöt éves korom óta szobatársak voltunk, váll-vállnak vetve küzdöttünk végig annyi évet, edzőtáborokat. Micsoda fordulat, hogy utána az edzőm lett! Ezt sem gondoltuk volna. S nemcsak edző, hanem sportpszichológus, lelkiismeret is, aki minden egyes nap – mindegy, hogy jó voltam, nem voltam – elmondta, hogy én vagyok a legjobb. Volt olyan, hogy egy nap tízszer. Ha ezzel keltünk, ezzel is feküdtünk. Így telt a három évünk, ezt suttogta a fülembe, és a végén tényleg úgy lett, hogy én lettem a legjobb” – árulta el a kulisszák közül a 35 esztendős sportember.

Hozzátette, megannyi edzőt, szakembert emelhetne még ki a pályafutásából, mert remek szakmai hátteret kapott ahhoz, hogy olimpiai bajnok legyen. „Bár lenne rá egy recept, nem árulnám el, csak olimpiai bajnokokat nevelnék – de nincsen” – fogalmazott Lőrincz Tamás.

S hogy mit hoz a jövője?

„Nem tudom még” – mondta Lőrincz, ám az adásban elhangzott, napokon, heteken belül bejelentik, milyen minőségben marad a birkózócsalád tagja, mert, ahogy Deák Zsigmond, a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese, a Magyar Birkózók Szövetségének sajtófőnöke az adásban fogalmazott: „egy ilyen embert nem engedhet csak úgy el a sportág.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik