Birkózás: bokrétaavató ünnepség a Kozma-akadémia csarnokánál

Vágólapra másolva!
2018.12.02. 16:49
null
Bokrétaavató ünnepséget tartottak Csepelen (Fotó: MBSZ)
Bokrétaavató ünnepséget tartottak vasárnap a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia csepeli sportcsarnokánál.

 

Az ünnepélyes eseményre abból az alkalomból került sor, hogy a háromszintes, csaknem 4000 négyzetméteres sportkomplexum elérte szerkezetkész állapotát. Az építkezés idén áprilisban indult, a kivitelezés most 35 százalékos készültségű és időarányosan halad. Jelenleg a tetőszigetelési munkák folynak, karácsonyig (a belső munkák folyamatos téli végezhetősége érdekében) a homlokzati panelezés is elkészül – olvasható az akadémia közleményében.

A sportcsarnokot várhatóan 2019 őszétől, a mellette később megépülő birkózó szakkollégiumot pedig 2020 végétől vehetik birtokba a tehetséges fiatal magyar birkózók. A nagyszabású sportberuházást a kormány 4.5 milliárd forinttal támogatja.

„A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia az egyik legszebb példája annak, hogy milyen hatalmas utat jártunk és járunk be a magyar sportlétesítmények fejlesztése terén” – idézte a tájékoztató Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, aki még elmondta, hogy az újabb és újabb beruházásokkal a következő generációknak teremtik meg a lehető legjobb sportolási lehetőségeket. Hozzátette: ennek a befektetésnek a megtérülése garantálva van, a haszon nem elsősorban pénzben vagy aranyérmekben mérhető, sokkal inkább életminőségben, egészséges szemléletben és értékrendben.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány alapítója kiemelte, hogy „Magyarország a bátorság, a küzdeni tudás és az akaraterő hazája”. Leszögezte, az akadémián olyan fiatalokat fognak nevelni, akik tisztességesen, ugyanakkor elszántan és eredményesen harcolnak majd a sportsikerekért mind a hazai, mind a nemzetközi porondon, saját maguk és Magyarország dicsőségére.

„Büszkék lehetünk az eddig elért eredményekre is, a megszerzett érmekre és trófeákra, és büszkék lehetünk a 2018-as budapesti birkózó-világbajnokság nemzetközi sikerére, mert ezzel is bebizonyítottuk, hogy Magyarországnak és a magyar birkózósportnak egyértelműen a világ legjobbjai között van a helye” – mondta.

A szerkezetkész épületet és a rajta elhelyezett bokrétát a helyszínen megáldotta Kertész Péter, a Csepeli Főplébánia plébánosa, pápai káplán.

A csepeli csarnok már szerkezetkész (Fotó: MBSZ)
A csepeli csarnok már szerkezetkész (Fotó: MBSZ)

Ez alkalommal került sor az idei, budapesti birkózó-vb magyar sportsikereit megörökítő festménysorozat első alkotásának leleplezésére, melyen részt vett az alkotó Adorján Attila festőművész, valamint Bácsi Péter kétszeres világ- és Európa-bajnok birkózó, a hazai vb magyar aranyérmese.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia küldetése, hogy a multifunkciós sportcsarnok és a kapcsolódó szakkollégium bázisán a sportág hazai és nemzetközi szinten is elismert képzési, továbbképzési központjává váljon. A sportcsarnok nemcsak a birkózás, hanem más sportágak számára is otthont ad majd, ezenkívül kulturális és közösségi események helyszínéül is szolgálhat, és akár 1000 fős rendezvényeket is képes lesz befogadni – áll a közleményben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik