Balaton vonaton!

Vágólapra másolva!
2018.06.13. 18:19
Címkék
Itt a nyár, megtervezte már a nyaralását? Ha a Balatonra indul vakációzni, 2018. június 16-tól augusztus 26-ig korszerű, légkondicionált motorvonatok, kényelmes InterCity-kocsik, hétvégén pluszvonatok várják Önt.

 

ÉSZAKI PART

A már jól ismert Kék Hullám, Tekergő és Katica vonatokkal ismét utazhatnak a Balaton északi partjára nyaralni indulók. Ezekkel a járattípusokkal menetrendszerűbb, kiszámíthatóbb a közlekedés, és a különböző igényű utasok személyre szabott kiszolgálása is megvalósul.

– Budapestről Tapolcáig naponta kétóránként közlekedik a Kék Hullám sebesvonat. Balatonfüredig csak Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban áll meg, Balatonfüred és Tapolca között pedig minden állomáson és megállóhelyen. A vonatokhoz légkondicionált InterCity- és 16 darab kerékpár szállítására alkalmas kocsit is kapcsolnak. A menetidő Kelenföldről Balatonfüredre 1 óra 52 perc.

– A Budapestről Tapolcáig közlekedő Tekergő gyorsvonatok csak a nagyobb forgalmú állomásokon és megállóhelyeken állnak meg. A vonat nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsit is továbbít, amelyben 16-47 kerékpár elhelyezésére van lehetőség. A vonat idén is gyorsvonati pótjegy váltása nélkül vehető igénybe, a legkedvezőbb árú eljutást biztosítva a Balaton északi partjára.

– Budapest és Balatonfüred között Katica sebesvonatok közlekednek, melyek a hét minden napján kétóránként indulnak. A Katicákon 4-12 kerékpár szállítható.

DÉLI PART

A Balaton déli partjára vonattal utazók idén is megtalálják a számukra legkedvezőbb eljutási lehetőséget.

– A Balaton expresszvonatok Budapest-Déli és Keszthely, a Tópart expresszvonatok Budapest-Déli és Nagykanizsa között két-kétóránként közlekednek, a tó partján Balatonszentgyörgyig a nagyobb forgalmú településekre óránkénti eljutást biztosítva. Csak a jelentősebb forgalmú állomásokon és megállóhelyeken állnak meg. A menetidő Kelenföld és Siófok között mindössze 73 perc. Az expressz vonatokban InterCity kocsi is közlekedik, 16 bicikli szállítható.

– Budapestről a Balatonra kétóránként eljuthatunk a változó végállomású (Fonyód, Balatonszentgyörgy, Nagykanizsa) Déli→Parti sebesvonatokkal is, melyek a magyar tenger partján az útvonalában érintett valamennyi állomáson és megállóhelyen megállnak, ezáltal a déli part valamennyi üdülőhelye könnyen elérhetővé válik. A vonatok nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival közlekednek, melyben 28 kerékpár helyezhető el.

– A hétvégén közlekedő Siófoki FLIRT vonatok gyorsabb és kényelmesebb eljutást biztosítanak a Balatonhoz utazóknak. A vonatokból egy pár Budapestről Fonyódig, két pár Budapestről Balatonszentgyörgyig közlekedik, Balatonszárszóig csak Kelenföldön, Balatonaligán, Szabadifürdőn és Siófokon, Balatonszárszótól minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A vonat kapcsolt része Siófoktól Balatonszemesig közlekedik, és minden állomáson megáll. A Kelenföld–Szabadifürdő szakaszon a menetidő mindössze 1 óra 6 perc.

Kedvezmények a Balatonhoz utazóknak

Vonatjegyet az internetről – akár 20% kedvezménnyel!

Minden online váltott, és otthon nyomtatott vagy elektronikus formában bemutatott vonatjegy 10%-kal kevesebbe kerül, de a menetrendi keresőben @ jellel jelölt belföldi vonatokkal 20%-kal olcsóbban utazhatunk, 100 km feletti utazásra váltott e-vonatjeggyel (online váltott, otthon nyomtatott vagy mobileszközön bemutatott).

Balaton-bérlet

Budapestről a Balatonra korlátlan számú utazást biztosít a 30, 60, illetve 90 napra váltható Balaton-bérlet. A bérlet ára idén még kedvezőbb:

Bérlet neve

Ára

Megvásárolható

Balaton 30

14.900 Ft

2018. augusztus 15-éig

Balaton 60

25.900 Ft

2018. augusztus 1-jéig

Balaton 90

36.900 Ft

2018. július 1-jéig



Vakáció bérlet diákoknak

Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők számára megvásárolható 15, 30, 60 vagy 90 napos kedvezményes bérlet korlátlan utazást biztosít másodosztályon a MÁV-START mellett a GYSEV teljes belföldi hálózatán is.

Bérlet neve

Ára

Megvásárolható

Vakáció 15

9.900 Ft

2018. augusztus 31-ig

Vakáció 30

15.900 Ft

2018. augusztus 15-ig

Vakáció 60

24.900 Ft

2018. augusztus 1-jéig

Vakáció 90

34.900 Ft

2018. július 1-jéig


33%-os kedvezmény a dolgozói bérlet mellé

Szeptember 30-ig 33 százalékos kedvezménnyel utazhat a MÁV-START és a GYSEV belföldi hálózatán, aki utazása megkezdésekor érvényes dolgozói vasúti bérlettel rendelkezik.

További részleteket IDE KATTINTVA olvashatnak!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik