Az újévi fogadalom betartása a motiváción múlik

MOLNÁR DOROTTYA (MINDSET.CO.HU)MOLNÁR DOROTTYA (MINDSET.CO.HU)
Vágólapra másolva!
2017.01.14. 08:18
Ha te is többször megfogadtad már, hogy rendszeresen mozogsz majd az új évben, de pár hét után kudarcba fulladt az elképzelés, ez a cikk neked szól. Ahhoz, hogy ebben az évben sikeresebbek legyünk ezen a téren, meg kell tanulnunk fenntartani a motivációnkat, ami az egészségesebb, mozgással teli életmód egyik kulcsa.

Az edzés megkezdésének, majd a jó szokás fenntartásának legfontosabb tényezője a motiváció, melynek két fő formáját különböztethetjük meg: az intrinzik (belső) és extrinzik (külső) motivációt. Előbbit akkor tapasztaljuk, ha az

ÉLVEZET ÉS AZ ELÉGEDETTSÉG MIATT KÖTELEZŐDÜNK EL EGY SPORTÁG VAGY EDZÉSFORMA IRÁNT.

Emögött a kompetenciaérzés, a teljesítménymotiváció, az önmegvalósítás és az egyensúly szükséglete húzódik. Amikor ezek a szükségletek kielégítettek, magas belső motivációval rendelkezünk, új készségek megtanulására, fittebbé válásra és az edzéshez kapcsolódó étrend betartására törekszünk.

Utóbbi esetében valamilyen külső jutalom miatt végzünk sporttevékenységet – például azért, hogy valakit legyőzzünk, vagy megdöntsük egyéni rekordunkat. Ebben az esetben külső szabályozással és alacsony autonómiával rendelkezünk, sporttevékenységünket a kényszer és az eredmény iránti vágy irányítja.

A motiváció fenntartásához a belső ösztönzők kiemelkedően fontosak, mivel a külső motiváció esetében amint megkapjuk a jutalmat, a motiváció eltűnik, és egyre nagyobb jutalomra van szükségünk a tevékenység további fenntartásához. Ha a motivációs tényezők kitartást, pozitív attitűdöt vagy magas koncentrálóképességet eredményeznek, belső és külső ösztönzőink egyensúlyban vannak. Amellett, hogy fittebbek, erősebbek szeretnénk lenni, az elégedettség és a mozgás szeretete, élvezete miatt is folytatjuk az edzést.

Ha sikerült megértenünk a különböző motivációs tényezők működésmódját, egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy kitartsunk az edzés mellett. Ezen kívül a terv betartását és követését nagymértékben befolyásolják a mindennapokban felbukkanó kihívások is – legyenek azok a családi élettel, munkával, időjárással, stresszel vagy utazással kapcsolatosak. Amennyiben képesek vagyunk ezeket időben felismerni, majd a megoldásukra megfelelő stratégiát felállítani, megelőzhetjük az edzés közben megjelenő átmeneti szüneteket, újrakezdéseket.

Mit tehetünk?

Emlékeztessük magunkat arra, miért kezdtünk el edzeni, állítsunk fel további célokat, amiket el szeretnénk (és tudunk) érni rövid, valamint hosszú távon egyaránt. Ezek segíteni fognak abban, hogy hétről hétre a végső célra koncentráljunk, ezáltal könnyebben túljussunk a mindennapi nehézségeken. Vannak, akik vizuális segítséggel tudják elérni a hatást: bizonyos időközönként fotót készítenek magukról, mivel a látott eredmény további munkára ösztönzi őket. Másoknak az segíthet, ha leírják a céljaikat az adott napra, hétre vagy akár hónapra vonatkozóan, és a lista segítségével követik a fejlődésüket.

A legfontosabb, hogy egyensúlyban legyenek a külső, valamint belső motivációs tényezők – hiába vagyunk versenyszelleműek, ha nem élvezzük, amit csinálunk. Az örömmel végzett edzés elfeledteti velünk a mozgás feladat jellegét, sőt kikapcsolódást és feltöltődést nyújt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik