Asztalitenisz-vb: nyolcaddöntős a Jakab, Pergel duó, Pattantyús bravúrja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.28. 15:53
A Jakab János, Pergel Szandra duó keddi mérkőzését is megnyerte, s ezzel bejutott a legjobb 16 közé a vegyes párosok küzdelmében az asztaliteniszezők szucsoui világbajnokságán. Egyesben Pattantyús Ádámon kívül minden magyar búcsúzott, ő azonban bravúrral került be a 64 közé.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Jakab és Pergel kettőse a harmadik fordulóban egy cseh riválisnál bizonyult jobbnak öt játszmában, s a szerdai nyolcaddöntőben egy kínai duó vár rá.

Egyesben a 128-as főtábla nyitó köre négy magyar játékos számára egyben a végállomást is jelentette. Pergel a paralimpiai bajnok lengyel Natalia Partykától szenvedett hatszettes vereséget, míg a férfiaknál a selejtezőből feljutott Lakatos Tamás dél-koreai, Jakab japán, Kosiba Dániel kínai ellenféltől kapott ki.

Pattantyús Ádám ugyanakkor továbbjutott, nem is akármilyen bravúrt bemutatva: a londoni olimpián elődöntős, s a világranglistán jelenleg 10. tajvani Csuang Csi-juant búcsúztatta 4:3-mal. A magyar játékos következő ellenfele szerdán a román Adrian Crisan lesz.

ASZTALITENISZ-VB
EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
FÉRFIAK

Pattantyús–Csuang (tajvani) 4:3
Jo Sze Hjuk (dél-koreai)–Lakatos 4:2
Niva (japán)–Jakab 4:0
Liang (kínai)–Kosiba 4:1

NŐK
Partyka (lengyel)–Pergel 4:2

VEGYES PÁROS, 3. forduló (a 16 közé jutásért)
Jakab, Pergel–Jancarik, Vacenovská (cseh) 4:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik