Asztalitenisz: Póta két döntõt is játszott a Slovenian Openen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.30. 17:29
A magyar küldöttség Póta Georgina és az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó révén három érmet szerzett a Nemzetközi Asztalitenisz -szövetség (ITTF) úgynevezett challenge-sorozatának 35 ezer dollár összdíjazású szlovéniai állomásán, Otocecben.

Póta egyesben és párosban is szerepelt a vasárnapi döntőben. Előbbi számban ő volt a negyedik kiemelt, és sorrendben indiai, szlovén, Puerto Ricó-i, valamint dél-koreai ellenfelet vert a 64-es főtáblán, majd az elődöntőben a világranglistán nála nyolc hellyel előrébb rangsorolt, 22. japán Hasimoto Honokánál is jobbnak bizonyult négy szettben. A fináléban egy újabb ázsiai rivális, az ugyancsak japán, első helyen kiemelt Szato Hitomi (9.) várt rá, s vele már nem bírt, szoros játszmákban 4-0 lett „oda”.

Párosban Póta a svéd Matilda Ekholm oldalán játszott, s miután legyőztek egy-egy tajvani, francia és német duót, a döntőben az Elizabeta Samara, Renata Strbiková román, cseh kettős ellen is diadalmaskodtak öt játszmában, 0:2-ről fordítva, meccslabdát is hárítva.

A férfiaknál az Ecseki, Szudi páros kellemes meglepetésre ugyancsak beverekedte magát a fináléba – a 16-os főtáblán sorrendben szlovén, belga és iráni riválist búcsúztatva –, ott azonban három szettben kikapott a jóval esélyesebb, dél-koreai Csoj Von Dzsin, Li Dzsung Vu duótól, így másodikként zárt.

Párosban a győztes duó 2000, a finalista pedig 1000 dollárt kapott, míg egyesben Pótának 2000 dollár járt az ezüst mellé.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik